„Sikeresen zárultak a Tisza-kormány első színházigazgatói pályázatai” – jelentette be Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár a közösségi oldalán kedd este.

A politikus bejelentése szerint az Újszínházat Csiby Gergely, a Madách Színházat pedig Szabó P. Szilveszter vezeti a jövőben.

A Madách Színház Nonprofit Kft. és az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére július 31-én hirdetett pályázatot Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. A felhívások a 2027. január 31-től 2032. január 31-ig tartó időszakra vonatkoztak.

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium szeptember közepi közlése szerint a Madách Színház igazgatói posztjára hét, az Újszínház igazgatói posztjára pedig tizenhat pályázat érkezett. Azóta az érvényes pályázatot benyújtók vezetői kompetenciamérése, meghallgatása és a pályázatok értékelése zajlott.

Korábbi sajtóhírek szerint az Újszínház vezetésére az eddigi igazgató, Dörner György mellett Gregor Bernadett, Kiss József, Vass György, Irsai Farkas László és ifj. Vidnyánszky Attila neve is felmerült, de az Index információi közül többet nem erősítettek meg. A Madách Színházra újra pályázott Szirtes Tamás eddigi igazgató, mellette Miller Zoltán színművész, Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház korábbi és a Szentendrei Teátrum jelenlegi igazgatója, valamint Gémes Antos színész-rendező is beadott pályázatot.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira