Új szakaszba lépett az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Magyarország együttműködése – erről is beszélt pénteken a bank elnöke Budapesten. Nadia Calvino abból az alkalomból látogatott a magyar fővárosba, hogy tíz éve hozták létre az EIB itteni irodáját. A látogatás során Calvino tárgyalt Magyar Péter miniszterelnökkel, Kármán András pénzügyminiszterrel és Karácsony Gergely főpolgármesterrel is, az eseményen pedig bejelentette az új, 400 millió euró értékű finanszírozást, amelyről a HVG-nek a látogatás előtt adott interjúban is beszélt.

Nadia Calvino, az EIB-elnöke a HVG-nek: Én a lehetőségekre szeretnék összpontosítani

Az Európai Beruházási Bank (EIB) komoly perspektívát lát a magyar gazdaságban, mivel az ország integrált a globális folyamatokba, kiaknázatlan lehetőségei vannak, és mindez igaz a vállalatokra és az oktatásra is. Minderről Nadia Calviño, az EIB elnöke nyilatkozott a HVG-nek pénteki budapesti látogatása előtt.

A rendezvény végén írták alá a négy, összesen 395 millió euró értékű finanszírozási megállapodást. Az EIB 95 millió euróval támogatja a nyíregyházi víz- és szennyvízhálózat korszerűsítését és fejlesztését. A Diákhitel Központ 100 millió eurós, húszéves futamidejű finanszírozásban részesül, ennek feltétele, hogy a kedvezményezettek 63 százaléka a kevésbé fejlett régiókból érkezzen. Az Eximbank 100 millió eurós keretösszegű finanszírozással segíti a magyar vállalkozások zöld átállását, energetikai beruházásait. A CIB Bank a kisvállalkozók számára nyújt 100 millió euró értékű garanciát az EBB támogatásával.

Az EU fejlesztési bankja, amelynek az uniós tagállamok a részvényesei, 1990 óta csaknem 26 milliárd eurót fektetett be Magyarországon például energetikai hálózatok fejlesztésére vagy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére (a legnagyobb hitelek között van az M3-as autópálya egyik szakaszának és a négyes metrónak a megépítése), de nyújtottak hiteleket az oktatás fejlesztéséhez és kkv-k számára is. Ebben az együttműködésben Calvino elmondása szerint fontos lépés volt a budapesti iroda létrehozása.

Kármán András pénzügyminiszter az eseményen kiemelte: az elmúlt négy évben Magyarország növekedése jelentősen elmaradt a lengyelekétől, és a termelékenységben is alulmaradt az ország. Elmondása szerint egyértelmű, hogy az elmúlt rendszer alacsony hozzáadott értékű munkára építő, extenzív növekedési modellje kifulladt. Ezért a gazdaságot dinamikus és fenntartható növekedési pályára kell állítani. A kormány reményei szerint jövőre öt év után növekedhet a beruházási aktivitás az alacsonyabb kamatok, az uniós források és a kiszámíthatóbb gazdasági környezet hatására.

Kiemelte: az EIB hosszú lejáratú hitelei kiegészítik az uniós támogatásokat, ezzel tehermentesítve a költségvetést. Kármán András beszélt arról, hogy az EIB és a Magyar Fejlesztési Bank közös projektek előkészítésén dolgozik, amelyek keretében 688 millió euró fektetnek be.

Karácsony Gergely főpolgármester a város előtt álló legfontosabb feladatok között említette a tisztább és versenyképesebb városi működés megteremtését, az energiahatékonyság javítását, a közterületek fejlesztését és a megfizethető lakhatás biztosítását. Hangsúlyozta, hogy a zöld átállásnak igazságosnak kell lennie: a fenntarthatóság nem járhat együtt a társadalmi különbségek növekedésével. Karácsony emlékeztetett: a Lánchíd felújítása sem valósulhatott volna meg az EIB nélkül.

Nyitókép: Kármán András pénzügyminiszter (b) és Marko Primorac, az Európai Beruházási Bank (EIB) Csoport alelnöke aláírja a bank és Magyarország közötti új megállapodásokat.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira