„Mivel telefonom nem sikerült elérnem Lezsák Sándort, ezért itt szeretnék tőle bocsánatot kérni, amiért a Levéltár informatikai rendszerének hibája miatt tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába” – írta közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök csütörtök délelőtt.
Ezt megelőzően az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) adott ki közleményt, amelyben jelezte, hogy a hiba elhárítását már megkezdték és megteszik a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében. Mindemellett bocsánatot kértek a Magyar Demokrata Fórum alapítójától, későbbi fideszes képviselőtől.
Szerdán, az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala után több médium is arról számolt be, hogy Lezsák Sándor neve szerepel a nyitottaktak.hu oldalon hálózati személyként. Ő erre reagálva közölte: kikéri magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg. „Nem ügynök voltam, hanem engem figyeltek meg” – jelentette ki.
Az eset nyomán Török Gábor politikai elemző azt írta, mindig azt gondolta, ha többet tudunk a múltról, jobban fogjuk érteni: azaz legyen minden nyilvános és kutatható. „De nagyon nem mindegy, hogyan történik a nyilvánosságra hozatal. A kapkodás, a félmunka, az adagolás és különösen a hiba képes mindent megölni. Különösen a legfontosabbat: a bizalmat.”
A Fidesz így reagált: „Követeljük, hogy Magyar Péter kérjen bocsánatot. Követeljük, hogy a teljes honlapot tegyék elérhetetlenné, amíg nem tudják megállapítani, ki volt együttműködő, és ki volt megfigyelt. Követeljük a politikai felelősség megállapítását: Tarr Zoltánnak mennie kell!”
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mennyi ügynöke volt a Kádár-korszak állambiztonságának? Hol találkoztak a tartótisztjeikkel? Hogyan rangsorolta az informátorait a rendszer? Mennyire gyakran próbáltak zsarolással beszervezni embereket? Milyen társadalmi hátterük, iskolai végzettségük volt az ügynököknek? Tényleg tilos volt párttagot beszervezni? Többek között ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg a korszak kutatóinak segítségével.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira