Hosszú, már-már szappanoperába illő közjáték után 2026 májusában végre elkezdték kiszállítani a Donald Trump nevével fémjelzett okostelefont, a T1-et. Az amerikai elnök egyik cége még 2025 közepén jelentette be a mobil érkezését, aztán egészen furcsa dolgok történtek vele.
A készüléket a nyár közepén az iFixit darabjaira szedte, hogy kiderüljön, mennyire lehet könnyen, vagy épp nehezen szervizelni. Ennek köszönhetően derült ki, hogy a telefon gyakorlatilag egy másolat, az ugyanis 99 százalékban megegyezik a HTC korábbi mobiljával.
Most a tortúratesztjeiről ismert JerryRigEverything vette kezelésbe a T1-et, a videós pedig az anyag címében már rögtön el is árulja, mire számíthat a néző (és az, aki megveszi a mobilt): „Its worse than we thought”, vagyis „Rosszabb, mint gondoltuk”.
A videós szerint a mobil egy az egyben a HTC U24 Pro, amit még 2024-ben dobott piacra a kínai gyártó, ez pedig lényegében azt jelenti: az amerikai elnök hazudott, amikor azt írta, hogy a mobil 100 százalékban amerikai termék, az USA szakemberei fejlesztették és ott is készült.
A mobil nemcsak kinézetre, képességei terén is megegyezik a HTC U24 Próval, sőt, a tortúrateszt is ugyanazt az eredményt hozta. A karcolgatás során a Mohs-féle keménységi skálán – ahol 1-től 10-ig terjed a számozás – a 6-os szintnél kezdett el karcolódni a kijelző, míg a 7-esnél már elég mély karcolások is megjelentek.
A fém váz ugyanúgy karcolódik, mint a HTC mobiljánál, és a kijelző is hasonlóan reagál, ha nyílt láng éri.
A mobil belsejében aztán folytatódtak a hasonlóságok, és kiderült: a készülék ezen a téren is tökéletesen úgy néz ki, mint a kínai gyártó eszköze. A legviccesebb rész azonban kétségtelenül az, amikor a videós kicserélte a két telefon alaplapját. A bekapcsolás után a telefonok nemcsak, hogy működtek, de a HTC vázba betett alaplapnál jelent meg a Trump logó, a T1-ben pedig a HTC logója.
Mindez azt mutatja, hogy a telefon valóban nem amerikai, hiába hirdette úgy az amerikai elnök. Legfeljebb csak annyiban az, hogy a bevétel az amerikai elnök zsebét hízlalta.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- Technology
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira