„H. L. társadalmi kapcsolat, aki egy házban lakik nevezettel, f. hó 12-én tájékoztatott minket, hogy Szász Ádám a László Gimnáziumból többedmagával készül a Múzeumkertbe kimenni március 15-e megünneplése céljából” – olvasható az illetékes rendőr hadnagy 1972-es jelentésében az akkor 17 éves középiskolai tanulóról. Szász Ádámot az illegális megemlékezésen való részvétele után nem sokkal letartóztatták. Titkosügynök zárkatársa ekkor azt jelentette rendőr alezredes megbízójának, hogy a srác attól tart, fogvatartói felfedezik az iskolai tankönyveibe firkált politikai tartalmú megjegyzéseit is, amiből szintén baja lehet. A fiatalkorút az év októberében a bíróság jogerősen 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A gimnazista Szász Ádám történetét a hajdani demokratikus ellenzék immár elhunyt alakja, Kenedi János idézi fel az általa szerkesztett, 1996-ban kiadott Kis állambiztonsági olvasókönyv című dokumentumgyűjteményben. A történet áldozata most, 71 évesen e héttől kezdve feltehetőleg megismerheti, hogy 54 évvel ezelőtt kik árulták el őt titokban a kádárista szerveknek.

A feltételes módot indokolja, hogy – mint Magyarország rovatunknak az információs kárpótlás hányatott történetén végigvezető írása rámutat – bár minden eddiginél több, 53 ezer név kerül nyilvánosságra azok közül, akik 1990 előtt titokban jelentgettek másként gondolkodó polgártársaikról, de nagyjából 2500 ügynököt még ma is védelmeznek egyes hatóságok.

Miért csak 53 ezer nevet ismerhetünk meg a kádári állambiztonság máig szupertitkos mágnesszalagjainak adataiból?

Sokáig a létezését is tagadták, aztán a rajta lévő adatbázist igyekeztek elérhetetlenné tenni, most viszont kereshető az 53 ezer hálózati személy nevét rejtő, „H” jelű mágnesszalag. A lista nem lesz teljes, két és fél ezer, 1990 előtt szolgáló ügynököt titokban szeretne tartani az Alkotmányvédelmi Hivatal. Lehetnek családok, amelyek most szembesülnek a felkavaró múlttal.

Most, hogy az egykori diktatúra és a két évtizeddel bukása után kiépült autokrácia falaiból kiveszik a „téglákat”, csak remélni lehet, hogy a romokat segítenek eltakarítani a demokrácia új tisztségviselői is. Az optimizmust alátámasztja, hogy a magyar állam új fejesei, nevezetesen a legfőbb ügyész és az alkotmánybíróság elnöke is – mint a megválasztásukról beszámoló cikkünkből kitűnik – korrekt, szakmájukban elismert, megvesztegethetetlen emberekként lépnek a közéletbe. Bizonyos megközelítésben a miniszterelnök humánerőforrás-kezelési képességeit minősíti amúgy, hogy – talán tudatosan ellensúlyozandó saját „lánglelkű forradalmár” természetét – politikailag fontos posztokra kifejezetten higgadt, körültekintő, túlzásoktól mentes karaktereket kért fel.

Kényes feladatok sora vár a kedden megválasztott főállamügyészre

Fejes Pétertől Orbán Viktor büntetőjogi felelősségre vonását várja a választók kétharmada, a hétfőn hivatalba lépett Sonnevend Pál Ab-elnöktől azt, hogy az Alkotmánybíróság ismét fék és ellensúly legyen.

Közéjük sorolható nemcsak Hallerné Nagy Anikó országgyűlési alelnök, aki Portré rovatunknak beszéli el pályamódosításának történetét, de Kármán András pénzügyminiszter is, akinek a költségvetési tervezetét Fókuszban rovatunk járja körül.

Sokaknak ad, de így is sokan elégedetlenek lesznek a 2027-es költségvetéssel

A rászorulók valamelyest jobban járnak jövőre, mint az Orbán-kormány idején, a leggazdagabbak pedig – közkívánatra – fizetni fognak. Bár a 2027. évi költségvetés a jövedelempolitikában csak óvatos korrekciókat hajt végre, beterjesztése meglepően erős indulatokat váltott ki.

Bár a régóta esedékes baloldali félfordulatot sokfelől fogadja elégedetlenség, a büdzsé alapvetően alkalmas arra, hogy Magyarország végre elinduljon az eurózóna felé, amit az elmúlt 22 évben ostoba politikusok és önhitt közgazdászok sora fúrt meg. Olyan kárpótlás lenne ez, aminek sikere esetén a szűkszavú, szerény modorú pénzügyminiszter annak a Wekerle Sándornak a nyomdokaiban járna, aki – mint azt Szellem rovatunk elmeséli – az egész Osztrák–Magyar Monarchia valutareformját végrehajtotta.

A lepusztított magyar államháztartás stabilizása nemcsak az európai integráció kínálta előnyök jobb kihasználásához szükséges, de biztonsági garanciákat is jelentene. Világ rovatunk számol be arról, hogy a NATO európai főparancsnoka a minap egyértelművé tette: a katonai szövetség 2035-re a GDP 5 százalékát elérő védelmi kiadást vár el minden egyes tagjától annak érdekében, hogy Európa meg tudja magát védeni egy konvencionális háborúban egy esetleges orosz támadás ellen. S bár az utóbbi hetek fejleményei azt jelzik, a szélsőjobboldali rezsimek nemzetközi diadalmenete megtorpant – lapunk elemzi az izraeli és a brazil választások utáni billenékeny helyzeteket, jóllehet lapzártánk az amerikai félidős választások eredményét már nem várhatta meg –, az orosz–ukrán háború kimenetele és Oroszország jövője jelenleg megjósolhatatlan.

A nyomtatott HVG-be a lapzárta miatt már nem fért be, de közben online már olvasható első elemzésünk az amerikai félidős választásról:

Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában

Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata politikusok írtak történelmet, és a közvélemény-kutatások alábecsülték a győzelmüket, illetve a republikánusok vereségét. Elemzés a választásokról.

A leghasznosabb tanácsot még mindig Oliver Cromwell adta 500 évvel ezelőtt: „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!”

A friss HVG címlapja:

hvg címlap 2026_11_04

HVG


Nyitókép: Irattartó dobozok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában

Source: HVG · Kocsis Györgyi

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira