Történelmi győzelmet aratott az amerikai félidős választáson Michigan állam demokrata szenátorjelöltje, Abdul El-Sayed: ő lesz az első muszlim vallású politikus az amerikai törvényhozás felsőházában.

Az egyiptomi-amerikai El-Sayed a szavazatok 92 százalékának összeszámlálása után 52,2 százalékkal áll, a Donald Trump elnök által támogatott republikánus Mike Rogers pedig 45,8-on, vagyis a hátránya behozhatatlan.

A 42 éves progresszív politikust a visszavonuló demokrata szenátor, Gary Peters helyére választották meg egy olyan kampány után, amelyben a családok megélhetési terheinek csökkentését, a nagyvállalatok politikai befolyásának visszaszorítását és a mindenkire kiterjedő, állami finanszírozású egészségbiztosítás bevezetését szorgalmazta.

A politikus az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott katonai támogatásának nyílt kritikusa, aki népirtásnak minősítette Izrael gázai katonai hadjáratát, és az amerikai feltétel nélküli katonai segítségnyújtás megszüntetését szorgalmazta. Izraellel kapcsolatos álláspontja a kampány során viták forrásává vált.

Megválasztása mérföldkő a muszlim politikai képviselet szempontjából az Egyesült Államokban.

El-Sayed a michigani Rochester Hillsben született egyiptomi bevándorlók gyermekeként. Mielőtt politikai pályára lépett, orvosként és közegészségügyi szakértőként dolgozott. Két diplomája megszerzése után 2015-ben Detroit legnagyobb városának egészségügyi igazgatója lett, és felügyelte a város közegészségügyi szolgálatainak újjáépítésére irányuló erőfeszítéseket a pénzügyi válságot követően. A pozíciót 2017-ig töltötte be, mielőtt 2018-ban elindult a michigani kormányzói posztért, de elvesztette az előválasztást.

A politikába idén tért vissza: augusztusban legyőzte Haley Stevens képviselőt a michigani demokrata szenátusi előválasztáson. A kampányát olyan progresszív politikát képviselő politikusok támogatták mint Bernie Sanders szenátor, Alexandria Ocasio-Cortez képviselő és Rashida Tlaib michigani képviselő.

Előválasztási ellenfele, Stevens két nappal a félidős választások előtt szakított a pártjával és a republikánus Rogers mellé állt, El-Sayed kampányretorikájával és politikai kapcsolataival kapcsolatos aggályaira hivatkozva.

A muszlim politikust a kampány során Donald Trump amerikai elnök és más republikánusok is keményen támadtak a vallása és politikai álláspontja miatt. Trump egyebek mellett – megalapozatlanul – dzsihadistának nevezte és azt mondta róla, hogy a terroristák oldalán áll.

El-Sajed azzal érvelve utasította el a támadásokat, hogy az elnök a nevét és vallását használja fel arra, hogy elterelje a figyelmet az emelkedő megélhetési költségekről és az amerikaiakat sújtó gazdasági kihívásokról.

A szenátusban El-Sayed lesz az első muszlim, de képviselőnek már több muszlim politikust is beválasztottak. Az első közülük Keith Ellison volt, aki 2006-ban, Rashida Tlaib és Ilhan Omar pedig 2018-ban került be.

Más elsők

  • A nyíltan meleg New Hampshire-i demokrata képviselő, Chris Pappas a képviselőházból a szenátusba kerül.
  • Új-Mexikót a jövőben az őslakos származású Deb Haaland vezeti majd. A volt kongresszusi képviselő és belügyminiszter előtt az országban sosem választottak kormányzónak őslakos nőt.
  • Keisha Lance Bottoms georgiai demokrata politikus az első fekete nő lett, akit az Egyesült Államokban kormányzóvá választottak.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira