A legfrissebb adatok szerint az egészségügyben a közvetlen lakossági magánköltések 2025-ben már meghaladták az 550 milliárd forintot. Mit kapunk a pénzünkért? Mire kellene többet - és van-e, amire kevesebbet kellene költenünk? Egyáltalán: látszik már, hogy az új kormány elképzelései szerint hol van a magánegészségügy helye? A Közös Költség podcastben Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
A hazai egészségügy, illetve annak finanszírozhatósága a következő években is az egyik legérzékenyebb, legfontosabb, eddig mégis talán a legkevésbé ismert és kibeszélt közös költségünk. Az utóbbi évek gazdasági hatása azt eredményezték, hogy a korábban sem túl fényes egészségügyi mutatók tovább romlottak: az európai rangsorban számos betegségi mutatóban, halálozási adatsorban a tagországi sereghajtók közé kerültünk. Ha az állam nem tud vagy nem képes ezen javítani, a csodavárás a magántulajdonban lévő egészségügyi szolgáltatók felé fordul. Hol van ennek a határa – és hogyan tudna ez jobban működni?
Egy nemrég publikált jelentés szerint a vállalati szektor „flottakedvezményes” költésével és az egészségbiztosítási piaci befizetésekkel együtt már több mint 900 milliárd forintosra hízott ez a szektor. Ugyanakkor az utóbbi években érezhető a befektetők és üzemeltetők megtorpanása, bizonytalanná válása. Szentirmai Gábor segítségével arra kerestük a választ, hogy merre van tovább a magánegészségügynek?
Az OECD legutóbbi országjelentésében az olvasható, hogy az európai uniós átlagéletkortól (81,7 év) majdnem öt évvel elmaradunk, és miközben feleannyit költünk az egészségügyre (1925 euró/év), mint az EU-átlag, az egészségügyi kiadásokban jelentősen nagyobb részarányt (24%) mutat Magyarországon a magánegészségügyi költéseké, mint az uniós tagországokban (20%). Ráadásául a gyógyszerek lakossági önrésze nálunk jóval magasabb, mint az uniós átlag. Mindezekből nem csak az nyilvánvaló, hogy a magánegészségügyre szükség van Magyarországon, hanem az is, hogy ennyi a mutatók javításához mégsem elegendő.
Az viszonylag könnyen beazonosítható – magyarázta Szentirmai Gábor, hogy a specialisták (mozgásszervi magánklinikák) és a vidéki járóbeteg szolgáltatók a magánegészségügyben a legjövedelmezőbbek, és hogy a laborpiac Top10 cégének is jól megy, emellett pedig az elsősorban a fogászati turizmusra épített üzletek már-már lélegzetelállító adatokkal is szolgálni tudnak. A kérdés azonban rendszerszinten ezzel együtt is az, hogy az egészségügyi igény, az állami finanszírozási lehetőségek, illetve a szabályozási keretek együttesen milyen területekre, hogyan tudja (vagy akarja) beengedni a magánegészségügyet annak érdekében, hogy a rendszer egésze hatékonyabbá válhasson.
A podcastben szóba kerül az is, mit jelent és mi következik a gyakorlatban abból ,hogy 2025-ben a magánklinikák „portfóliót tisztítottak” és „racionalizáltak”.
A beszélgetés elérhető a HVG YouTube csatornáján:
Szívesen hallgatnál podcastokat ebben a témában, vagy más is érdekel? A HVG podcastok széles választékában te is megtalálod neked való tartalmat!
Ne maradj le: iratkozz fel a HVG YouTube csatornára: https://www.youtube.com/@HVGonline
Source: HVG · Szabó M. István
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira