Többen és egyenletesebben haladhatnak rajtuk kevesebb balesetet okozva, viszont környezetszennyezőbbek és kis bajból is nagyot generálhatnak – hangzanak a pró és kontra érvek. De mitől okos egy út, és mire lehet még használni a forgalomirányításon túl? Ennek kutatásában élenjárnak a hazai szakemberek is.

Az M1-es autópálya felújítása
© HVG / Reviczky Zsolt

Bár a magyar autósok még évekig szenvedhetnek a teljes átépítés alatt álló M1-es autópályán, a tervek szerint három év múlva már korszerű, intelligens sztrádán haladhatnak, melynek kétszer három sávját kiegészíti majd egyebek mellett egy okossáv is, azaz a leállósávot a forgalom függvényében folyamatos közlekedésre is lehet majd használni. Addig azzal vigasztalódhatnak, hogy tavaly nyár óta

Magyarországon található a világ egyik „legokosabb autópálya-szakasza”,

az M1–M7-es budaörsi közös nyomvonalán kialakított – eleinte 800 méteres, majd kicsit több mint duplájára meghosszabbított – mintaprojekt. Ezen radarokat, lézeralapú távérzékelőket (lidar), hőkamerákat és különböző látószögű optikai kamerákat telepítettek, majd az általuk szolgáltatott adatokból – mesterséges intelligenciás (AI) modellek segítségével – képesek valós időben virtuálisan leképezni és folyamatosan követni a forgalom összes résztvevőjét. A

digitális ikernek

nevezett rendszert a Magyar Közút cég a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakembereivel együttműködésben, EU-s projekt keretében fejlesztette ki, és a remények szerint ez lehet az alapja annak, hogy a jövőben nagyobb léptékben is kiépítsenek intelligens forgalomirányítási infrastruktúrát (a fejlesztés részleteiről cikkünkben alább olvashat).

Hozzászólások

Source: HVG · Illényi Balázs

At a glance

Topic
Technology
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira