A diákszövetség történelmi győzelmét követően Szerbia legnagyobb fesztiválja, a tavaly politikai nyomásra megszűnt EXIT fesztivál bejelentette, hogy jövőre újra megrendezik.
Mindig azt mondtuk, hogy az EXIT akkor tér vissza, amikor a szabadság visszatér az országunkba – és a szerbiai diákok bátorságának, elszántságának és hihetetlen kitartásának köszönhetően végre elérkezett ez a pillanat!
– írják a fesztivál honlapján közleményükben.
Megszűnik az EXIT Fesztivál Újvidéken, a szervezők politikai nyomásra hivatkoznak
Eredetileg az volt a tervük, hogy 2028-ban rendezzék meg a következő fesztivált, de a nagyfokú érdeklődés és a több ezer támogató üzenet és visszajelzés hatására úgy döntöttek, már jövőre visszatér az esemény.
Így bár az EXIT nagy visszatérését eredetileg 2028-ra terveztük, jövő júliusban ismét összegyűlünk az erődben, hogy együtt ünnepeljük a szabadságot, az egységet és a szeretetet egy különleges EXIT-élménnyel
– olvasható a közleményben.
Az EXIT tavaly jelentette be, hogy a továbbiakban nem tudják megrendezni az újvidéki fesztivált, miután a rendezvény a diákság mozgalmának támogatása miatt politikai és pénzügyi nyomás alá került.
„Amikor tavaly júliusban, éppen abban az időszakban, amikor az EXIT hagyományosan megrendezésre került volna, a diákokkal együtt kifüggesztettük az »A DIÁKOK GYŐZNEK« és a »JÖVŐRE UGYANITT, AZ ERŐDBEN TALÁLKOZUNK« feliratú molinókat, őszintén hittük, hogy közeleg a szabadság. De egyikünk sem tudta, hogy vajon elég hamar eljön-e ahhoz, hogy ezek a szavak már a következő évben valóra váljanak” – mondta Dušan Kovačević, az EXIT fesztivál alapítója és vezérigazgatója, majd hozzátette:
Ma az EXIT hazatér, a diákok pedig megmutatták, hogy nincs erősebb annál a népnél, amely eltökélte, hogy szabadságban akar élni!
Orbán bukása adott reményt – videóriport a szerb választásról
A választási csalók elriasztásától az esti gyújtogatásig, és a fiesztáig követtük a történelmi választást. Földes András és Németh András riportja Belgrádból és a Vajdaságból.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira