A fejvadászok, mint a vadászkutyák is, addig mennek, míg szagot nem fognak, és el nem kapják a zsákmányt
– hangzik el abban a videóban, amelyet a rendőrség kedden osztott meg hivatalos Facebook-oldalán, és amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) célkörözési osztályának és külföldi partnerszerveinek működéséről adnak rövid tájékoztatást.
A rendőrség tájékoztató videójának időzítése azért is érdekes, mert a Telex hétfőn írta meg, hogy immár ez a bűnüldözési egység keresheti a gyanú szerint külföldön bujkáló, az MNB-ügy egyik gyanúsítottjaként nemzetközileg körözött Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt is.
Ellenük múlt héten adtak ki európai és nemzetközi elfogató parancsot.
Miért kaphat akár tíz évet Matolcsy György, és mennyire élhet nyugalomban a fia Dubajban?
Pontosan milyen ügy miatt körözik Matolcsy Ádámot? Kiadhatják őt Dubajban? Mekkora büntetési tételről lehet szó Matolcsy György ügyében, és milyen egyéb botrányok kerülhetnek még elő? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Ahogy az a videóban is elhangzik, ez az osztály foglalkozik a kiemelt körözöttekkel, vagyis a legsúlyosabb bűncselekmények miatt keresett bűnözők vannak a célkeresztjükben.
A külföldi nyomozási tevékenységhez és műveletek végrehajtásához az ENFAST (European Network of Fugitive Active Search Teams) nyomozási hálózata adja az európai keretet, amelyben a különböző országok célkörözési egységei kölcsönösen segítik egymást. A fejvadászok a tengeren túli társszervekkel is közvetlenül együttműködnek a kontinensről is elmenekült személyek felkutatásában.
Vagyis a magyar rendőrök a világ szinte bármely országának hatóságaival együtt tudnak működni egy ott bujkáló magyar személy elfogása érdekében – és fordítva: itt rejtőzködő külföldi bűnözőket is segítenek kézre keríteni.
Az együttműködés idei eredményeiről elmondták, hogy külföldön már 44, Magyarországon pedig 12 szökevényt fogtak el.
Kik azok a fejvadászok, akik nemzetközi bűnözőket fognak el Magyarországon, és hogyan dolgoznak?
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet fejét – adott hírt nemrégiben egy nagyobb akcióról a rendőrség. Az eset kapcsán annak jártunk utána, hogy kik azok a fejvadászok, és mennyire hasonlítanak az amerikai filmekből ismert, vérdíjért dolgozó „bűnüldözési vállalkozókra”.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira