Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson – közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely egyhangúlag elfogadta az előrehozott parlamenti választás hivatalos végeredményét.

Az Egyetemista Lista 140 mandátumával önálló parlamenti többséget szerzett, így más pártok támogatása nélkül is képes lehet az új kormány megalakítására.

A kormány megválasztásához a 250 tagú törvényhozásban legalább 126 képviselő támogatása szükséges.

A RIK adatai szerint az Egyetemista Lista – Az Egyetemisták Győznek elnevezésű választási lista 2 354 417 szavazatot kapott, míg az Aleksandar Vucic – Egyesült Szerbia listára 1 731 323-an voksoltak. A 250 tagú szerbiai parlament fennmaradó hét mandátumán öt kisebbségi lista osztozik.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Pásztor Bálint vezette listája 35 461 szavazattal két parlamenti helyet szerzett. Az Albán Koalíció 27 683 vokssal szintén két képviselőt küldhet a törvényhozásba. Három bosnyák lista 20 ezer alatti szavazatszámmal egy-egy mandátumhoz jutott. A választáson induló többi lista nem szerzett mandátumot.

A szerb titkosszolgálat újságírókat, ügyészeket és egyetemistákat is megfigyelhetett

Volt, akinek a telefonján a Pegasus kémszoftvert találták meg. A választás után egyre többen követelik a titkosszolgálat működésének kivizsgálását, vezetőinek felelősségre vonását és az ügynökség átfogó átalakítását.

A választási bizottság tájékoztatása szerint a 6 451 292 választásra jogosult állampolgár közül 4 444 310-en járultak az urnákhoz, ami mintegy 68,9 százalékos részvételt jelent.

Az október 25-i előrehozott parlamenti választáson 18 lista indult, közülük kilenc kisebbségi listaként. A szavazást november 1-jén 53 szavazóhelyen meg kellett ismételni, ezt követően állapították meg a végleges eredményt.

A hivatalos végeredmény kihirdetésével megkezdődtek az új parlament megalakulására vonatkozó törvényes határidők. A választási bizottságnak tíz napon belül kell kiosztania a képviselői mandátumokat, az új összetételű parlament alakuló ülését pedig legkésőbb az eredmény kihirdetésétől számított harminc napon belül meg kell tartani.

Az új kormány megválasztására a parlament megalakulásától számított kilencven nap áll rendelkezésre. A miniszterelnök-jelölt személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot, miután egyeztetett a parlamentbe jutott választási listák képviselőivel.

Visszafordítottak egy szerb politikusokat szállító, Moszkvába tartó repülőgépet

Az Air Serbia járatára Aleksandar Vulin volt miniszterelnök-helyettes a biztonsági ellenőrzés megkerülésével szállhatott fel.

Source: HVG · MTI

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira