A spanyol rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított nyomozást, miután a másodosztályú CD Tenerife 30 éves támadója, Jesús de Miguel egy pályán történt ütközés következtében meghalt. A helyi rendőrség kedden azt közölte, hogy eljárást indított, amelybe az ügyészséget is bevonják – értesült a Marca és a Sky Sports.

A hétfői meccsen tragikus kimenetelű ütközésének felvétele bejárta a világsajtót. Az látható rajtuk, hogy a tenerifei támadó igyekszik befutni egy hosszú indítást, a kapuját messze elhagyó Jesús Owono pedig nagy lendülettel érkezik meg felé és mellbe rúgja. A vidók alapján úgy tűnik, hogy mindkét játékos a labdát nézte. A történtek után a kapus piros lapot kapott, a mérkőzést félbeszakították a hosszabbítás hetedik percében, 2–2-es állásnál, De Miguelt pedig mentővel vitték kórházba.

A 30 éves focista szívrohamot kapott, újra kellett éleszteni.

BREAKING: Spanish football club CD Tenerife confirms that forward Jesus de Miguel has died after a hard tackle by FC Andorra’s goalkeeper during yesterday’s match https://t.co/3WYdQJIjIz

— WBC24 (@WBC24News) November 3, 2026

Kedden reggelre romlott az állapota, nyolc óra tájékán pedig a klubja bejelentette, hogy meghalt. Az esetet követően többen is részvétet nyilvánítottak: a Real Madrid sztárjai az edzés közben tartottak egyperces gyászszünetet, de többek között a Manchester United és a Liverpool is osztozik a focista szeretteinek gyászában. A Tenerife ellenfelének, az Andorrának a tulajdonosa, a Barcelonából ismert Gérard Piqué szintén részvétét fejezte ki a történtek miatt.

A spanyol lap cikke megjegyzi, a futballban az ütközésekből eredő életveszélyes sérülések rendkívül ritkák.

Source: HVG

At a glance

Topic
Sports
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira