Gadi Eisenkotot, az Egyenesen párt elnökét fogja megbízni vasárnap a kormányalakítással Jichák Hercog izraeli államfő – közölte szombat este egy elnöki szóvivő. Hercog meghívta Eisenkotot vasárnap délutánra jeruzsálemi rezidenciájára.
Az államfő a héten konzultált a kneszetbe bekerült pártok képviselőivel, és ezekből a beszélgetésekből kiderült, hogy az október 27-én megválasztott parlamentben 67 képviselő Gadi Eisenkotot javasolta kormányfőnek.
Mint arról beszámoltunk, a múlt heti izraeli parlamenti választás végeredménye szerint Benjamin Netanjahu kormánya 53 mandátumot szerzett a 120 fős kneszetben, a Netanjahu-ellenes cionista blokk 48-at – ezen belül a Gadi Eisenkot volt vezérkari főnök által tavaly alapított Jasar (Őszinte) centrista párt – az előzetes felméréseknél rosszabbul szerepelve – 21 mandátummal csak második lett. A maradék 19 hely pedig két arab pártnak, a Raamnak és a Közös Listának jutott. Vagyis a két rivális tábor egyike sem kapott abszolút többséget, így nincs igazán nyertes.
De azzal, hogy Netanjahu nem vesztett, elemzők szerint ő győzött. Legfőképpen azért, mert az általa vezetett Likud jobboldali tömörülés lett a legnagyobb párt a parlamentben 27 mandátummal, és az ő táborának van relatív többsége. Igaz ugyanakkor, hogy elvesztette a kormányzáshoz szükséges többséget, de az eredmény így is elég a kormányfő politikai túléléséhez.
A szabályok szerint a kormánykoalíció kialakítására 28 nap áll rendelkezésre, amit egy alkalommal lehet további 14 nappal meghosszabbítani.
Patthelyzet Izraelben: súlyos árat fizethet, aki ki akarja ütni a nyeregből Netanjahut
Ingatag kormányzás és bizonytalan jövő várhat Izraelre, miután a parlamenti választás nem hozott egyértelmű eredményt. Az első megbízást a kormányalakításra mégis Gadi Eisenkot, az ellenzék legerősebb pártjának vezetője kaphatja, de nem lesz egyszerű dolga.
Nyitóképünkön Gadi Eisenkot
Source: HVG · HVG, MTI
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira