Ketten éltek abban a házban –
ez a mondatfoszlány maradt velem, miután láttam a BIFF keretein belül a hazai mozikban is debütáló Forever Your Maternal Animal című filmet. A barátnőm hozott jegyzetfüzetet is a vetítésre, ami után a film rendezőjétől is lehetett kérdezni. Én nem vittem, így a fent idézett mondatrész sem biztos, hogy pontosan így hangzott el a film végét narráló versben. Nem is ez a lényeg: Valeria Maurel Costa Rica-i rendező nem akar kész interpretációkat adni a nézőknek. Bárhogy is, releváns és igaz az emlékeimben hordozott mondat. Talán azért volt rám nagy hatással, mert egy anya két lányához írt verséből való.
Nem vagyok anya, de a legközelebb akkor kerültem annak a megsejtéséhez, hogy mit jelenthet annak lenni, amikor húgom született. A film ennek az érzésnek adott teret érzékenyen, gyönyörűen, ösztönszerűen. A három női főszereplő mintha egymásnak adogatta volna a stafétát. Folyamatosan fordult a nézőpont, a film a nézőket sem engedte elkényelmesedni. Ritka érzés, hogy több szereplővel tudok különböző időpontokban azonosulni, de most ezt történt.
A költő anya, aki „énidőre” vágyik, hogy alkothasson, az Európából hazalátogató idősebb testvér, aki mindenkit meg akar menteni, és a kishúg, akinek a romló mentális egészségét mintha szándékosan nem akarná elismerni a családja.
Önző, agresszív, őrült. Ezek a jelzők juthatnak elsőre eszünkbe a főszereplőkről. És még egy: kurva.
A gyerekkori ház kerítésére újra és újra ismeretlen eredetű graffiti kerül. Csak egy szó: puta. A házban már egyedül a legkisebb lány lakik, de a testvére és szülei rendszeresen látogatják. Kinek szólhat mégis a felirat? Maurel a film utáni beszélgetésben elmeséli, hogy a forgatás alkalmával egy autóból kikiabáló férfi ugyanezt a szót üvöltötte oda a testvérpárt játszó színésznőknek. Úgy döntött használja ezt a véletlen jelenetet, ahol fikció és valóság így találkozott. Nem próbálta megmagyarázni a jelenséget, csak vállat vont: ez a valóság.
Pont azért volt rám erőteljes hatással ez a film, mert személyes élményként éltem meg. Ezt nem szerette volna felülírni a rendező a saját okoskodásával. Nem akarta belemagyarázni a saját interpretációját, nem akarta megfogni a néző kezét, és ettől felnőttnek éreztem magam. Ha nem teszik fel neki a kérdést, azt sem árulta volna el, hogy a címadó sor, „Forever Your Maternal Animal” egy létező versből származik, amit az édesanyja írt, aki amúgy híres költő Costa Ricában.
Source: HVG · Martini Noémi
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira