Attól, hogy valaki még nem szavazhat, lehet véleménye arról, milyen iskolában tanul, vagy milyen jövő vár rá. A fiatalok politikai részvételének egyik alapkérdése mégis az, hogyan lesz a véleményükből olyan követelés, amellyel a döntéshozóknak is foglalkozniuk kell. A tüntetés látványos eszköz, de az ENSZ és az Európai Unió keretei között intézményes lehetőségek is léteznek a gyerekek bevonására.
Konkrétan van helyük, ha nem is a döntéshozatali asztalnál, de részt vehetnek konzultációkon és megfigyelőként is ilyen magas szintű fórumokon is
– mondta Dózsa Kata az EUrologus és a HVG közös podcastjában, az EUfóriában.
A részvétel lehetősége azonban önmagában még nem oldja meg a képviselet problémáját. A kutató szerint a gyerekek bevonását a kétezres évek elején övező lelkesedés később alább hagyott, és a rendszer működését ma is komoly kritikák érik. Nem mindegy ugyanis, kik jutnak el egy nemzetközi konzultációra, és kik maradnak ki belőle.
EUrologus
Sok kritika éri ezt a rendszert, mert sokszor privilegizált, olyan hátterű gyerekek kerülnek ezekbe a delegációkba, akik nem feltétlenül képviselik reprezentatívan a világ gyerekeit.
A probléma az utcai tiltakozásoknál is megjelenik: ki beszél a diákok nevében, és meddig hallatszanak el a saját követeléseik? Dózsa Kata és Katharine Throssell az EUobserverben megjelent közös véleménycikkében arra hívják fel a figyelmet, hogy a felnőtt politikai szereplők bekapcsolódásával a közbeszéd könnyen elfordulhat a gyerekek ügyeitől. Az iskolai körülmények helyett ilyenkor a feltételezett politikai befolyásolás vagy a közrend kerülhet a vita középpontjába.
Az európai megmozdulásokat ugyanakkor félrevezető volna egyetlen egységes diáklázadásként leírni. Dózsa Kata a beszélgetésben különbséget tett a középiskolások és az egyetemisták, illetve a fiatal felnőttek helyzete között politikai véleménynyilvánítás tekintetében. A francia középiskolásoknál az oktatás színvonala, a tanárhiány és az iskolák állapota került előtérbe. Ezzel szemben például a szerb egyetemisták tiltakozását más politikai célok, mindenekelőtt a korrupcióval és a kormánnyal szembeni fellépés mozgatták.
Eltérőek a politikai érdekérvényesítés lehetőségei is: a nagykorú egyetemisták a választásokon is kifejezhetik elégedetlenségüket, a középiskolások többségének erre nincs lehetősége. A beszélgetésben ezért felmerült a kérdés: indokolt lenne-e csökkenteni a szavazati korhatárt?
Ha a kutatásokat nézzük, nincsenek hátrányai annak, ha leszállítják a szavazati korhatárt 16-17 évre vagy akár még korábbra
– fogalmazott Dózsa Kata. A tiltakozás közben új formákat is talál. A digitális platformok a szervezés mindennapos eszközeivé váltak, miközben maga a demonstráció is átköltözhet az online térbe. Dózsa Kata olyan eseteket említett, amikor a tanárhiány vagy infrastrukturális problémák miatt online oktatásra átálló iskolák diákjai videók és zenék bejátszásával zavarták meg az órákat. A tiltakozás így ugyanabban a digitális térben jelent meg, ahová az oktatás kényszerült.
Az EUfóriában Dózsa Katát Folk György, az EUrologus brüsszeli és Moravecz Kata, az EUrologus bécsi tudósítója kérdezte.
- YouTube
Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.
Nyitókép: Diáktüntetés Párizsban 2026. november 5-én
Source: HVG · EUrologus
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira