Észak-Korea visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint az országhoz köthető hackerek állnának a Binance kriptovaluta-tőzsde történetének rekordméretű, 6,3 milliárd dolláros feltörése mögött. Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong kedden „abszurd retorikának” nevezte ezeket az állításokat, és azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy szándékosan próbálja rontani Phenjan nemzetközi megítélését – írja a BBC.

Kim Jodzsong, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság egyik magas rangú tisztviselője úgy fogalmazott, az Egyesült Államok ismét „elcsépelt provokációt” követett el azzal, hogy összefüggésbe hozta országukat az esettel. Hozzátette, hogy Washington súlyos politikai provokációt követ el, amikor azt a látszatot kelti a nemzetközi közvéleményben, mintha a világ különböző pontjain elkövetett valamennyi kibertámadásért Észak-Korea lenne felelős. A politikus szerint országa következetesen ellenzi a kibertérben elkövetett rosszindulatú cselekmények minden formáját.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a titkosszolgálat és kiberbiztonsági elemzők szerint ugyanakkor Észak-Korea szervezte meg a támadást, amelyet minden idők legnagyobb ilyen jellegű akciójaként tartanak számon. Az FBI és a blokkláncelemzők az államilag támogatott TraderTraitor hackercsoportot nevezték meg az akció felelőseként. Az amerikai nyomozóiroda arra kérte az iparági szereplőket, hogy segítsenek megakadályozni a csoporthoz köthető kriptovaluta-számlák közötti tranzakciókat.

A BBC emlékeztetett arra, hogy Észak-Koreát az elmúlt években számos jelentős kibertámadással hozták összefüggésbe, Phenjan azonban rendszeresen tagadja a vádakat. Kutatóintézetek, köztük az S. Rajaratnam School of International Studies elemzői szerint az ország módszeresen építi kiberhadviselési képességeit: tehetséges egyetemistákat toboroznak, akiket később a phenjani hírszerzés felügyelete alatt működő hackeregységekhez irányítanak. A kibertámadásokból származó bevételek pedig a nemzetközi szankciókkal sújtott észak-koreai gazdaság finanszírozásában is szerepet játszhatnak.

Mint arról beszámoltunk, egyetlen nap alatt több milliárd dollárnyi eszközt vettek le a felhasználók a Binance-ről, miután az vasárnap újraindította a kifizetéseket. A kifizetéseket a Binance a múlt heti gigalopásra reagálva állította le, a hackertámadásos akcióban, mint ismert, 6,3 milliárd dollárt loptak el kiberbűnözők.

A vállalat korábbi közlése szerint a biztonsági incidens során ellopott eszközök mintegy 95 százalékát már pótolták, a fennmaradó rész előteremtése azonban hosszabb időt vehet igénybe. A Binance többször is hangsúlyozta, hogy a támadással összefüggő összes veszteséget fedezni fogja. A cég a múlt héten közölte, hogy több mint 6,3 milliárd dollárnyi forrást különített el a támadás következményeinek kezelésére.

A hackertámadásról az alábbi cikkünkben írtunk részletesen:

Minden idők legnagyobb bankrablását hozta a kriptopiacra a fekete október

Több milliárd dolláros kárt okoztak egyelőre azonosítatlan hackerek a világ legnagyobb kriptotőzsdéjén. A tudottan kockázatos szegmensben most jó eséllyel újabb szabályozói beavatkozásokra kell felkészülni, különösen annak fényében, hogy látszólag egészen banális módon sikerült egyik pillanatról a másikra ellopni több milliárd dollárnyi értéket. Mindennek ráadásul geopolitikai hátszele is van.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira