Várhatóan 2027 elején mutatkozik majd be a Samsung Galaxy S27-széria, és a hírek szerint a csúcsmodellnél megmarad a leskelődést kizáró Adatvédelmi megjelenítés nevű funkció is. Sőt, még jobb is lehet, mint a mostani.

  • HVG

Samsung Galaxy S26 Ultra
© László Ferenc

Az év elején a Samsung a Galaxy S26 Ultra bemutatásával egy újfajta kijelzőtechnológiát is elhozott a felhasználóknak. Az Adatvédelmi megjelenítés (Privacy display) nemcsak Samsung, hanem iparág szinten is vadonatúj fejlesztésnek számít. Lényege, hogy a kijelző tartalmát csak szemből lehet látni, kizárva ezáltal például a tömegközlekedési eszközökön mellettünk helyet foglalók leselkedését.

Az azóta elmúlt hónapokban több forrásból is lehetett már arról hallani, hogy a dél-koreai vállalat a Galaxy S27 Ultrába is beépíti majd a megoldást, sőt, megkapja a Galaxy S27 Pro is. A SamMobile friss jelentése most ráerősít ezeket a pletykákra, sőt: azt is hozzáfűzi, hogy az S27-sorozat említett két tagja a funkció egy továbbfejlesztett változatát „tartalmazza” majd.

A névtelenséget kérő forrás arról beszélt, hogy a Galaxy S27 Pro és a Galaxy S27 Ultra kijelzőjének fényerejét növelni fogja a Samsung, így a képernyők közvetlen napfényben is könnyebben olvashatók lesznek.

Leskelődés kizárva! Teszten az eddig sosem látott kijelzős Samsung Galaxy S26 Ultra

Oldalról történő betekintést ellehetetlenítő képernyővel, továbbfejlesztett kamerarendszerrel és gyorsabb töltéssel debütált a Samsung legújabb csúcsmobilja, az általunk alaposan letesztelt Galaxy S26 Ultra.

Korábban arról is lehetett hallani, hogy a Galaxy S27 és a Galaxy S27+ is megkapja az újfajta kijelzőt, ám a friss hírek szerint erre mégsem kerül sor.

Hogy valóban így lesz-e, az természetesen csak a bemutató napján fog kiderülni. Mindenesetre érdemes lesz figyelni a híreket, a következő két hónapban ugyanis – a premierhez közeledve – egyre több új információ láthat napvilágot az érkező készülékekkel kapcsolatban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások

Source: HVG

At a glance

Topic
Technology
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira