Drasztikusan visszaesett az Audi nyeresége az idei harmadik negyedévben: a német autógyártó mindössze 95 millió eurós adózás utáni profitot ért el, ami 87 százalékos zuhanás az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ráadásul idén már másodszor rontotta éves pénzügyi előrejelzését – írja az Auto Motor und Sport.

Az Audi-csoport, amelyhez a Bentley, a Lamborghini és a Ducati is tartozik, az év első kilenc hónapjában 42,1 milliárd eurós árbevételt ért el, 13,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Az üzemi eredmény 26 százalékkal, 1,15 milliárd euróra, az adózás utáni nyereség pedig 41 százalékkal, 1,22 milliárd euróra csökkent.

A visszaesés elsősorban a két kulcsfontosságú piac gyengélkedésével magyarázható. Kínában 24,5 százalékkal, Észak-Amerikában 17,3 százalékkal csökkentek a kiszállítások az első kilenc hónapban. A kínai gyártók erősödő versenye mellett az amerikai vámok is komoly terhet jelentenek: utóbbiak a Reuters szerint mintegy 1,2 milliárd eurós többletköltséget okoztak a vállalatnak.

Az Audi az idei évre már csak 55–59 milliárd eurós árbevételt és 3–5 százalékos üzemi nyereségrátát vár, szemben a korábban jelzett 58–63 milliárd euróval és 5–7 százalékkal. A vállalat ugyanakkor az utolsó negyedévben javulásra számít.

A gyengébb eredmények miatt a költségcsökkentés is folytatódik. Németországban 2029 végéig akár 7500 munkahely szűnhet meg, miközben a vállalat további megtakarításokról tárgyal a munkavállalói képviselőkkel.

2030-ig világszerte befagyasztaná a béreit a Volkswagen

Ez az infláció miatt mintegy 10 százalékos reálbércsökkenést hozna az autógyártó dolgozóinak.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira