Bár a Minority Report című film cselekménye 2054-ben játszódik, lehet, hogy bizonyos jelenetei jóval hamarabb megvalósulhatnak. A Starbucks érdekes kezdeményezése mindenesetre erre utal, még ha nem is másolja le pontosan a filmbeli eseményeket.
-
HVG
A 2000-es évek filmtörténetének egyik kiemelkedő darabja volt a Különvélemény, egy jövőbeli, elképzelt világban játszódó izgalmas, bűnügyi történet. Bár az eseményeket az évszázad közepére időzíti, jó pár technológiai megoldás immár napjainkban is jelen van. Most a Starbucks elképzelése másolna le egy ikonikus jelenetet a filmből.
A főszereplő, John Anderton (Tom Cruise) menekülni kényszerül, ezért korábban szaruhártya-átültetésen esik át, megkapja egy másik ember szemét. Az akkori világban viszont épp a retina-szkennelés az emberek azonosításának egyik alapvető eszköze, így amikor Anderton belép egy Gap üzletbe, a bolt egyik virtuális reklámarca azonnal megszólítja. Mr. Yakamotóként, azaz egy japán vevőként köszönti, sőt azt is megkérdezi, hogyan váltak be a korábban vásárolt trikók. A jelenet egyszerre humoros, abszurd és hátborzongató.
De mi köze mindehhez a Starbucksnak? Nos, a cég vezérigazgatója, Brian Niccol nemrégiben érdekes bejelentést tett. „Olyan élményeket vizsgálunk, amelyek felismerik érkezéskor a regisztrált vásárlókat, személyre szabott digitális menüket kínálnak, és megkönnyítik a fizetést.” Vagyis nem feltétlenül retinaszkennerrel, de a Starbucks is egy olyan élmény felé mozdulhat el, amelyben az üzlet már a vevő érkezésekor tudja, hogy ki ő, és mit érdemes ajánlania neki.
Először az autóval érkező (drive-thru) vásárlóknál próbálnák ki az ajánlatokat. A rendszer felismerné azokat a visszatérő vendégeket, akik hozzájárulnak ehhez, és már az érkezésükkor azonosíthatja őket. Ezután a digitális menütáblán személyre szabott étel- és italajánlatok jelenhetnek meg. A Gizmodo szerint az is lehet ennek az árnyoldala, hogy a személyre szabott ajánlatokból személyre szabott árazás lesz: a rendszer akár azt is megpróbálhatja kikalkulálni, hogy ki mennyit hajlandó fizetni egy kávéért.
Egyelőre nincsenek pontos részletek a Starbucks terveiről, annyit azért tudni, hogy egy, a háttérben futó AI-modellre építenek. Gyaníthatóan nem fognak retinavizsgálatot végezni a vásárlókon, azonban bármilyen, mesterséges intelligencia általi „személyre szabás” potenciálisan aknamező a fogyasztók adatvédelmére nézve.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- Technology
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira