Teljesen érthető a felháborodás az ügynökakták nyilvánosságra hozatala miatt. Rögtön itt van Lezsák Sándor, akit technikai hiba okán soroltak a besúgók közé, noha ő pont a másik oldalon, a megfigyeltek közt volt. Aztán sokan sérelmezik azt is, hogy sok esetben majd csak hónapok múlva, a mágnesszalagok feldolgozásakor derül ki, hogy valaki jelentett, vagy csak a sikertelen beszervezés okán maradt fenn a neve – vagyis besúgókról vagy hősökről van szó.
Az is előfordulhat, hogy az összes rendelkezésre álló dokumentum sem lesz elég ahhoz, hogy megállapítsuk, miben vettek részt rokonaink a szocializmus szürke évtizedeiben.
A megsárgult lapokból nem mindig derülnek ki a beszervezés mögötti személyes tragédiák sem: milyen nyomás, megfélemlítés vagy visszaélés vezetett oda, hogy valaki jelenteni kényszerült. Ahogy az sem feltétlen világos, hogy a beszervezett ügynök csak a megfigyelt macskájának étkezési szokásairól, vagy érzékeny adatokról is súgott.
De vannak további problémák is. Nem titok, hogy a most megismerhető lista erősen hiányos, nagyjából 60 ezer nevet tartalmaz. A teljes állomány ennél jóval nagyobb, 150-160 ezres lehetett, ám a rendszerváltás idején tömegével semmisítettek meg dossziékat. A III/III-as csoportfőnökség iratanyagának szinte egészét elpusztították.
Hogy éghetett a 40 tonna irat a Belügyminisztérium udvarán?
És ez még nem minden. 1989-ben dokumentumokkal megtömött kamionkonvoj indult a Szovjetunióba, ahol köztudomásúlag szeretik az ilyen delikát ritkaságokat.
Szóval az ügynökakták nyilvánosságra hozatala ezer sebből vérzik. Az elégedetlenkedőknek van még egy rossz hírünk.
Ezeket az aktákat nem lehet úgy nyilvánosságra hozni, hogy az valakinek, valamikor ne fájjon.
Mit kellett volna tenni?
Sokan mondják, hogy ezt a kartotékhalmot nem kellett volna nyersen kicsapni a pultra, hiszen a belsős felhasználásra készült anyagot a laikusok könnyen félreérthetik. De vajon jobb lett volna, ha két évig ül rajta egy csapat szakértő, hogy aztán előálljanak valami hosszú tanulmánnyal? Egyrészről ki olvasna el egy ilyen kontextusba helyezett, de nem éppen izgalmas dokumentumot?
Source: HVG · Földes András
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira