Egészen elképesztő mértékben nőtt a memória-eladásokból származó bevételük a cégenkek – állapította meg legfrissebb elemzésében a Counterpoint Research. A cég szerint 2026 harmadik negyedévében 369 százalékos növekedést produkált a piac az előző év azonos időszakához képest.

Az átlagos eladási ár gigabitenként 1,9 dollár (kb. 619 forint) volt.

A növekedés legnagyobb nyertese Dél-Korea lett. A legnagyobb szereplő a Samsung a maga 38 százalékos piaci részesedésével, míg az SK hynix 29 százalékos szeletet tudhat magáénak. Az SK bevétele negyedéves összevetésben több mint 40 százalékkal nőtt.

A két céget az amerikai Micron követi 21 százalékkal, míg a negyedik helyen a kínai CXMT található 9 százalékkal. Bár ez utóbbi is növekedni tudott 2025 harmadik negyedévéhez képest, ám a 2026. április-júniusi eredményétől 1 százalékkal elmaradt.

Counterpoing Research

A Counterpoint úgy véli, az SK hynix bevétele a jövőben csökkenni fog. A HBM3e architektúrában ugyan még ez a cég volt a piacvezető, ám az újabb, HBM4 terén már a Samsung dominál, a világ pedig ennek használata felé tolódik el. Ez a kínai CXMT számára is problémát jelent, mivel csak 2027-ben kezdené meg a cég a HBM3e típusú memóriamodulok tömeggyártását.

Kérdés, hogy ez valójában mekkora hátrányt jelent majd a cégeknek, a különböző AI-rendszereknek ugyanis eltérő „szükségletei” vannak.

+75%, +95% – csak úgy repkednek az árakban a százalékok, és ez egyre rosszabbat jelent

Kiadta a második negyedévre vonatkozó előrejelzését a technológiai iparágakat vizsgáló TrendForce piackutató és elemző cég. Még mindig a mesterséges intelligencia uralja a piacot, ami folyamatos áremelkedésekhez vezet. A legfrissebb elemzés szerint a helyzet korántsem javul, sőt, a második negyedévben újabb brutális drágulás jön.

Jó hír, hogy az áremelkedés üteme a harmadik negyedévben lassult, csökkenés azonban szinte biztosan nem várható. A Counterpiont szerint erre addig nem is lesz esély, amíg a jelentősebb gyártóüzemek el nem kezdik 2028-ban a termelést.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Source: HVG

At a glance

Topic
Technology
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira