A Tisza-kormány a jövő évi költségvetésről szóló javaslatával átveri a magyar embereket, és nem tartja be a kampányígéreteit: senki nem azt kapja, amit a választások előtt megígértek neki, mondta a hétfői parlamenti ülés előtt tartott sajtótájékoztatóján Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője.

Az ellenzéki politikus előterjesztést „baloldali, újkommunista” költségvetésként jellemezte, amelynek szerinte pontosan olyan hatása lesz, mint amilyen a korábbi baloldali költségvetéseknek volt. Azt mondta, a 2027-es költségvetés mindenkitől elvesz, még azoktól is, akinek ad valamit, mert valójában többet vesz el tőlük, mint amennyit ad.

Benyújtották a 2027-es költségvetést

A kormány célja, hogy 5 százalék alá nyomja le a hiányt, ebben szakértők látnak kockázatokat, de tarthatónak tartják a tervet.

Bóka szerint a jövő évi költségvetés megfojtja a vállalkozásokat és a gazdaságot, beruházások maradhatnak el, a tőkekiáramlás növekedhet, munkahelyek szűnhetnek meg, a reálbérnövekedés pedig alatta marad az ideinek. A javaslat bünteti a sikert, a teljesítményt és mindazokat, akik többet és keményebben akarnak dolgozni, valamint azokat is, akik már ledolgozták az életüket.

A Fidesz frakcióvezetője a nagy „dérrel-dúrral” bejelentett adócsökkentésekről azt mondta, az ígért béremelésekből levonják az adójóváírásokat, a maradékot pedig elviszi a várható élelmiszer- és üzemanyagár-emelkedés.

Szigorra és szerencsére is szükség lesz a 2027-es költségvetés számainak tartásához

Megvalósítható, de néhol túl optimista a 2027-es büdzsé a Költségvetési Tanács szerint.

A javaslat szerinte 26 különböző adóemelést, illetve új adónem bevezetését tartalmazza. Lesz vagyonadó, emelkedik a társasági adó, az innovációs járulék, a kiskereskedelmi adó, a biztosítási adó, a reklámadó, a jövedéki adó, a rehabilitációs hozzájárulás, a cégautóadó, a bányajáradék, a vízkészletjárulék, új szén-dioxid-adót vezetnek be, a katát a duplájára emelik, a személyi jövedelemadó szabályozása pedig az anyák adómentességét jelentősen korlátozni fogja – sorolta Bóka János.

Emellett szerinte továbbra sem számolnak a védett üzemanyagár bevezetésével, az árréskorlátozást pedig kivezeti a költségvetéshez kapcsolódó adótörvény javaslat - Bóka azt mondta, csak „az akarja kivezetni az árréskorlátozást, aki árat akar emelni”.

Bóka ezután bírálta, hogy a kormány nem fogja bevezetni jövőre a 14. havi nyugdíj második heti részletét, ami egy átlagos nyugdíjas zsebéből szerinte 66 ezer forintot vesz ki. Kritizálta a lakástámogatási rendszer átalakítását is, mert értékelése szerint ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a fiataloknak belátható időn belül otthonhoz jussanak.

A frakcióvezető kijelentette: a Fidesz a törvényjavaslatot ebben a formában elfogadhatatlannak tartja, annak visszavonását kezdeményezi, és csak olyan költségvetési indítványt támogat, ami valóban adókat csökkent, támogatja a vállalkozásokat és a gazdaságot, illetve tisztességes béremelést valósít meg.

2027-es költségvetés: zsonglőrködés a kecskével és a káposztával

A Pénzügyminisztérium komoly matekleckét kapott: úgy kell csökkenteni a költségvetési hiányt, hogy a kormány közben el tudjon költeni mintegy 2 ezer milliárd forintot a választási ígéretek megvalósítására. A feladat megoldásához szükség volt néhány kreatív megszorításra.

Nyitókép: Bóka János a Parlamentben 2026. szeptember 21-én. HVG / Cabrera Martin

Source: HVG · MTI

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira