Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
A tárca pénteki közleménye szerint a kormány 2027-re tervezett, valamennyi ágazatra kiterjedő béremeléseire szánt források közel egyharmadát az egészségügyben dolgozók béremelésére fordítja. A többletforrásából csaknem 192 milliárd forint jut a szakdolgozói bérrendezésre. A szakdolgozók alapbére átlagosan 15 százalékkal emelkedik, a személyi jövedelemadó csökkentésének hatásával együtt pedig nettó jövedelmük átlagosan 17 százalékkal nőhet – írták.
A bérrendezés kiterjed az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban és a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó egészségügyi szakdolgozókra: a segédápolóktól az asszisztenseken és gyógytornászokon át az MSc-végzettségű ápolókig. Béremelésben részesülnek azok a további munkatársak is, akik az intézmények mindennapi működését biztosítják, köztük műszaki szakemberek, gondnokok, szerelők, adminisztrátorok, orvosírnokok és informatikusok.
Kiderültek az egészségügyi béremelés részletei, jön a betegbiztonsági reform és a betegelégedettség-mérés
A miniszter szerint az eddigi legszélesebb körű bérrendezést tervezik végrehajtani az egészségügy nem orvosi munkaköreiben, évente 192 milliárdból, 123 ezer dolgozót érintve.
A háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók is a többi szakdolgozóval azonos „cellás” bértáblába kerülnek. A bérrendezés a közfeladatot ellátó, vállalkozási vagy alapítványi formában működő szolgáltatók munkatársaira is kiterjed, így többek között a betegszállításban, a dialízisellátásban, a pszichiátriai és más szakellátásban, az otthoni szakápolásban és a hospice-ellátásban dolgozókra.
A tárca által közzétett új bértábla-tervezet hat fizetési osztályból (besorolási csoport) és 15 gyakorlati időhöz kötött fokozatból áll. A táblázatot itt lehet megnézni.
A közlés szerint azoknál, akik a korábbi bérsáv alsó részén kerestek, a növekedés 30-35 százalékos, egyes esetekben ennél nagyobb is lehet. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló szakdolgozók alapbére legalább 7,5 százalékkal emelkedik. Akinek a jelenlegi egyéni alapbére magasabb a bértáblában szereplő összegnél, annak az alapbére nem csökken.
Példaként azt írták, egy 40 éve dolgozó segédápoló havi bruttó 322 800 forintos alapbére 540 200 forintra emelkedhet, ami 67,3 százalékos növekedés. Tízéves gyakorlatú, belgyógyászati osztályon dolgozó ápoló bruttó alapbére 500 ezer forintról 626 600 forintra emelkedhet, ez 25,3 százalékos növekedés. Egy 32 éves gyakorlattal rendelkező, mesterfokozatú gyógytornász jelenlegi 900 ezer forintos alapbére 1 061 500 forintra emelkedhet, ami 17,9 százalékos növekedés.
A konkrét emelés mértéke a korábbi alapbértől, a munkakörhöz szükséges végzettségtől és az elismert gyakorlati időtől függ – tették hozzá.
Kitértek arra, hogy a 2024-ben bevezetett sávos bérrendszerben az alapbér egy alsó és egy felső határ között, jelentős részben a munkáltató döntése alapján alakult. Emiatt azonos végzettséggel, hasonló munkakörben és azonos szakmai gyakorlattal dolgozók alapbére között is nagy eltérések alakulhattak ki.
Az új bértábla a munkakörhöz szükséges végzettséghez és az elismert gyakorlati időhöz rendeli az alapbért, így könnyebben követhető, ki melyik besorolásba tartozik, és milyen szakmai előmenetellel számolhat.
A tárca a bértábla kialakításáról a szakdolgozói érdekképviseletekkel, a szakszervezetekkel, a kamarákkal és más szakmai szervezetekkel is egyeztetett.
„Nem ezt ígérték, feltétlenül egyeztetéseket kellene folytatnunk” – az egészségügyi szakdolgozói kamara kevésnek tartja a béremelésre szánt forrást
A kormány 192 milliárd forintot szán az egészségügyi szakdolgozók bérének emelésére, ám az összegből olyanok is részesülnek, akik nem szakdolgozók. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint az ő munkájuk is fontos, de ez kedvezőtlen a szakdolgozókra nézve.
A minisztérium azt írta, a kezdő bérek emelése és a kiszámíthatóbb szakmai előmenetel célja, hogy több fiatal válassza az egészségügyi hivatást, a tapasztalt szakdolgozók közül pedig kevesebben hagyják el a pályát. A végzettség és a gyakorlat elismerése mérsékelheti a bérfeszültségeket és erősítheti a dolgozók hosszú távú elköteleződését, a stabilabb szakdolgozói létszám pedig hozzájárulhat a túlórák és helyettesítések terheinek mérsékléséhez, valamint a betegek biztonságosabb, folyamatos ellátásához.
Közölték azt is, hogy az intézmények külön keretet kapnak a többletfeladatok, a nagyobb felelősség és a kiemelkedő szakmai teljesítmény elismerésére. Díjazható például a mentorálás, az oktatás, a vezető ápolói munka és a többletkompetenciák alkalmazása. Emellett figyelembe vehetők a különösen megterhelő feladatok és a nehezen betölthető munkakörök sajátosságai is. Hozzátették, a keret intézmények közötti elosztása a jelenlegi bértömeghez igazodik. A felhasználás pontos, ellenőrizhető szempontjait a tárca a szakmai és érdekképviseleti egyeztetések alapján véglegesíti.
Source: HVG · MTI
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira