Erőteljesen, csaknem 3,5 dollárral esett a kőolaj ára hétfő reggel a közel-keleti konfliktus lezárásával kapcsolatban fölerősödött piaci várakozásokra, írja az MTI.
Röviddel 7 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,44 dollár (3,03 százalék) csökkenéssel 109,99 dolláron állt, és a következő fél óra elteltével is gyakorlatilag ezen a szinten maradt. Pénteken a Brent még 2,63 dollárral drágult. Októberben a Brent ára 13,6 százalékkal nőtt.
A hétfő reggeli árcsökkenésben szerepet játszott, hogy miután Irán és Katar képviselői háromnapos tárgyalásokat folytattak a közel-keleti konfliktus békés rendezése érdekében, Katar egy olyan hétnapos végrehajtási tervet mutat be, ami várhatóan elfogadhatónak tűnik mindkét hadakozó fél számára.
Korábban J.D. Vance amerikai alelnök levelet küldött Mohszen Rezái, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárának. Két forrás szerint az üzenetben találkozót javasolt Washington és Teherán tisztviselői között. Marco Rubio amerikai külügyminiszter pedig egy szombati atlantai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szívesebben rendezné a nézeteltéréseket Iránnal a tárgyalóasztalnál, mint a csatatéren. Hozzátette, Trump elnök a diplomáciai megoldást részesíti előnyben.
Az iráni gazdaság romokban, de a rezsim összeroppantásához egyelőre kevésnek tűnik, amit Trump csinál
Irán egyre jobban megszenvedi az amerikai gazdasági offenzívát, miután Washingtonnak sikerült szorítani a fojtáson. De a teheráni rezsim egyre elszántabb, és nem várható a gyors összeomlása.
Eközben viszont hétfőn két meg nem határozott lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO tájékoztatása szerint. A támadásban senki nem sérült meg, környezeti károkról sem érkezett jelentés. A támadást egyelőre senki nem vállalta magára.
Pénteken egy katari tartályhajót is támadás ért a Perzsa-öbölben, a katari állami hírügynökség, a QNA beszámolója szerint. Az incidensért szintén senki nem vállalta a felelősséget.
Az iráni Forradalmi Gárda haditengerészete eközben arról számolt be, hogy a Hormuzi-szorosban két olajszállító hajó aknára futott. Az iráni állami média által idézett közlemény szerint a két tanker az engedélyezettől eltérő útvonalon közlekedett. A történtekről független megerősítés nem áll rendelkezésre.
Nyitókép: Kisfiú áll kerékpárjával a tengerparton a Hormuzi-szoros mellett az iráni Bandár Abbász közelében 2026. szeptember 7-én. MTI / AP / Vahid Szalemi
Source: HVG · MTI
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira