A nyilvánosan elérhető összegek alapján az Orbán-kormány több mint 71 milliárd forinttal támogatta a BYD magyarországi tevékenységét. Legalábbis ennyit ígért a miniszter. De vajon meg is érkezett a pénz? Az Európai Bizottság nem kíván nyilatkozni arról, folytat-e vizsgálatot az üzem kínai állami szubvenciójával kapcsolatban.
A BYD szegedi beruházása jelenleg nem rendelkezik aláírt, hatályos támogatási szerződéssel – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a HVG azt firtató kérdésére, kapott-e már a kínai autógyártó gigaüzeme úgynevezett munkahelyteremtési támogatást, és ha igen, mennyit. A támogatási szerződés hiánya meglepő, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2023-ban azzal jelentette be a gyárépítést, hogy ahhoz az állam – szokás szerint – „munkahelyteremtési” támogatást biztosít. Igaz, ennek mértékét nem árulta el arra hivatkozva, hogy az Európai Bizottság még nem bólintott rá.
Pedig nem csekély összegről lenne szó, a korábbi tapasztalatok alapján
a teljes beruházási érték 10 százalékánál nagyobbra taksálható, tehát biztosan több tízmilliárd forintos summa.
Az is biztosra vehető, hogy amikor a kormány az első európai személygépkocsigyárának helyszínt kereső kínai autógyártóval tárgyalt vállalásokat tett a majdani támogatásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban. Utóbbi megvalósult, a gyárnak is otthont adó szegedi ipari park fejlesztésére 46 milliárd forintot irányzott elő a kormány. Ebben nemcsak a közüzemi fejlesztések, illetve a villamosenergia-hálózat bővítése szerepel, hanem például az is, hogy három Szeged körüli főutat is négysávossá bővítenek.
A külügyi tárca iratai szerint a BYD beruházásához több mint 70 milliárd forint értékű állami infrastruktúra-fejlesztés kapcsolódott.
Source: HVG · Kovács Gábor
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira