A technológiai vállalatokat tömörítő amerikai Nasdaq index csütörtökön 5,5 százalékot, az S&P 500 pedig 4,4 százalékot zuhant,

utóbbi vállalatainak piaci értékéből egyetlen nap alatt mintegy 3000 milliárd dollár olvadt el.

A Nasdaq ezzel közel 12 százalékkal került az egy hónappal ezelőtti csúcsa alá, vagyis korrekciós tartományba süllyedt (ez azt jelenti, hogy az index 10 százaléknál többet, de 20-nál kevesebbet zuhant az előző csúcsa óta) – írja a Reuters.

A félvezetőgyártók részvényeit követő Philadelphia Semiconductor Index 12,2 százalékot esett, az Nvidia 9,3, az AMD pedig 17,3 százalékot veszített értékéből.

A forint árfolyamának jót tett Donald Trump pártjának történelmi veresége

A demokrata többségű törvényhozás és a republikánus elnök kombinációja nyomán lassulhat az amerikai gazdasági növekedés, miután csökkenhetnek az állami kiadások és szigorúbban szabályozhatják az AI-szektort. A részvényárfolyamok és az állampapírhozamok csökkentek, a dollár gyengült – így a forint erősödött.

A pánik pénteken az ázsiai piacokra is átterjedt: a japán Nikkei index mintegy 6 százalékot esett, és mivel az előző, június végi csúcsához képest péntekre már több mint 20 százalékot zuhant, hivatalosan is medvepiaci tartományba került.

A dél-koreai Kospi pedig napközben 8,8 százalékos mínuszba is került, ami miatt húsz percre fel kellett függeszteni a kereskedést.

A szöuli tőzsde végül 6 százalékos eséssel zárt, a Samsung Electronics részvényei 6,4, az SK Hynix papírjai pedig 10,4 százalékkal értékelődtek le.

Az eladási hullám közvetlen kiváltó oka a demokraták november 3-i választási sikere volt, a techszektor ugyanis arra számít, azáltal, hogy a párt többségbe került a kongresszus mindkét házában, szigorúbb AI-szabályozás következik, és az adatközpontok építése is lelassulhat.

Ez az AI-cégeken kívül a chipgyártókat is érzékenyen érintené, hiszen korábbi árfolyam-növekedésük javát az AI-hoz kapcsolódó infrastruktúra iránti kereslet meredek emelkedése okozta.

Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai

Az elmúlt hetekben egyre hangosabbá vált az AI-rettegés az USA-ban, de az adatközpont-gyűlölet valójában már hónapokkal a mostani végítélet-forgatókönyvek előtt megjelent, és mára az amerikaiak többségét a beruházások ellen fordította. Az AI-cégeket korábban bőkezű támogatásokkal magukhoz csábító államok most sorra vonják vissza a milliárdos adókedvezményeket, a demokraták folyamatosan az adatközpontokkal ütik a republikánusokat, az AI-barát Donald Trump pedig a félidős választás közeledtével egyre idegesebben figyeli az eseményeket.

Source: HVG

At a glance

Topic
Technology
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira