Magyar Péter bocsánatkérését, az ügynökakták keresőoldal elérhetetlenné tételét és Tarr Zoltán miniszter lemondását követeli a Fidesz, miután kiderült, hogy volt országgyűlési képviselőjük, az MDF-alapító Lezsák Sándor nevét tévesen hálózati személyként azonosították az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Leváltárának (ÁBTL) honlapjára feltöltött dokumentumokban. Vagyis
Lezsák Sándornak igaza volt, amikor azt állította: sosem volt ügynök, sőt ellenkezőleg, őt figyelték meg.
„Követeljük, hogy Magyar Péter kérjen bocsánatot. Követeljük, hogy a teljes honlapot tegyék elérhetetlenné, amíg nem tudják megállapítani, ki volt együttműködő, és ki volt megfigyelt. Követeljük a politikai felelősség megállapítását: Tarr Zoltánnak mennie kell!” – közölte Bóka János Fidesz-frakcióvezető.
Az ellenzéki párt ezzel arra reagált, hogy alig egy nappal a nyitottaktak.hu-n elérhető adatbázis elérhetővé tétele után az ÁBTL bocsánatot kért és közölte: „Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg. Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.”
Bóka János Facebook-posztjában azt is írta, szerinte „nem szolgálja a múlt megértését és feldolgozását, ha állambiztonsági dokumentumokat, amelyeknek egyébként csak egy része maradt fenn, magyarázat és a körülmények ismertetése nélkül ömlesztve nyilvánosságra hozunk”. Úgy vélte, az egész aktanyilvánossággal
a Tisza pillanatnyi politikai érdekei szerint megint embereket fordít egymás ellen, hergel és békétlenséget szít (...) eltereli a figyelmet arról, hogy képtelen, vagy talán nem is akar kormányozni.
Közben a témában kijött az Europion kutatócég friss felmérése is, miszerint az emberek közel háromnegyede támogatja az aktanyilvánosságot, és egy részük közéleti szereplők lemondására is számít ennek nyomán. A felmérés kitért arra is, hogy mit gondol a közvélemény Orbán Viktor magyarázatáról az állítólagos beszervezési kísérletéről:
Europion-felmérés az ügynökaktákról: a többség kételkedik Orbán Viktor történetében
Nagy a társadalmi támogatottsága az akták nyilvánosságra hozatalának, és az emberek kétharmada számít közéleti következményekre is emiatt. Sőt, sokan várják néhány ismert szereplő lemondását vagy háttérbe vonulását is.
A témában a HVG összes fontos cikke elérhető az Ügynökakták gyűjtőoldalon, ide kattintva.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira