Egészségügyi szempontból gyakran felmerülő kérdés, hogy mi tesz jót a férfiaknak: az, ha ülve, vagy az, ha állva vizelnek? A korábbi vizsgálatok arra utalnak, hogy a megnagyobbodott prosztatával vagy egyéb húgyúti problémákkal küzdő férfiak számára előnyösebb lehet az ülő helyzet, mivel az álló testhelyzethez képest ülés közben ellazulhat a medencefenék, ami lehetővé teheti a húgyhólyag teljesebb kiürülését.

Más vizsgálatok azonban ennek épp az ellenkezőjét sugallják. Például azt, hogy az 50 éves, vagy annál fiatalabb férfiak esetében – a rendelkezésre álló adatok szerint – nagyobb kockázata lehet a vizeletcsepegés kialakulásának, ha ülő helyzetben könnyítenek magukon.

Hogy tiszta legyen a kép, a Colombian Urology Research Group kutatói is végeztek egy vizsgálatot a témában, az eredményeket pedig a Neurourology and Urodynamics című tudományos lapban közölték.

A randomizált vizsgálatba 52 egészséges, 18 és 39 év közötti férfit vontak be, akik ülő és álló helyzetben is végezték a dolgukat. A csoportot két részre osztották: az egyik csoport tagjai először ülve, majd állva pisiltek, a másik csoport tagjai pedig pont fordítva. A kutatók egy alkalommal megmérték a távozó vizelet sebességét, valamint mennyiségét is.

A kutatók szerint az eredményeket nem befolyásolta, hogy az illető állt vagy ült.

Megtalálhatták a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás okát

Amerikai kutatók egy speciális sejtcsoportot azonosítottak épp azon a területen, ahol a prosztata jóindulatú megnagyobbodása is megfigyelhető.

Az egyetlen különbség az volt, hogy álló helyzetben az egészséges férfiaknak hajszálnyival több időre volt szükségük ahhoz, hogy elérjék a maximális vizeletáramlási sebességet. Összességében a vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy az egészséges férfiak esetében valójában mindegy, milyen testhelyzetben végzik a dolgukat.

Mindez megkönnyebbülés lehet, a kutatók azonban néhány dologra felhívták a figyelmet. Egyrészt amíg egészséges az ember, a testhelyzet lényegtelen, ugyanakkor ha valamilyen vizelési probléma jelentkezik, lehet, hogy változtatni kell a szokásokon. Emellett egy 2020-as felmérés azt találta, hogy a vizsgált közel 200 férfi esetében gyakoribbak voltak a húgyúti panaszok azoknál, akik ülve végezték a dolgukat.

Azt is érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a mostani vizsgálat nagyon kicsi mintán történt, ezért érdemes lenne ezt egy nagyobb csoporttal is elvégezni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

(Nyitókép forrása: Pixabay / markusspiske)

Source: HVG

At a glance

Topic
Technology
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira