Afrikai vagy télen rendezett nyári olimpia, esetleg újra München? – amit Budapest 2036-os versenytársairól tudni lehet

Október 31-ig bővülhetett volna azoknak az országoknak a köre, amelyek jelezték, hogy érdeklődnek a 2036-os nyári játékok megrendezése iránt. A szakértők nem számítottak új jelentkező(k)re, és mostanáig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) sem jelezte, hogy második is csatlakoztak volna Magyarországhoz, a Dél-afrikai Köztársasághoz, Dél-Koreához, Katarhoz, Indiához, Németországhoz és Törökországhoz. Ők mindannyian hónapok, de inkább évek óta párbeszédben vannak a NOB-bal, amely tanácsokkal, javaslatokkal segíti őket, hogy az elvárásoknak minél inkább megfelelő terveket állítsanak össze a házigazda-kiválasztási folyamat következő fázisára.

Amikor Budapest legutóbb versenyben volt a rendezési jog megszerzéséért – mielőtt a Momentum Mozgalom népszavazást követelő aláírásgyűjtésétől megrettenő Orbán-kormány 2017 februárjában visszavonatta a fővárossal a pályázatot –, még máshogyan zajlott mindez. Leegyszerűsítve: akkoriban a formális jelöltek benyújtották a pályázati anyagokat, amelyek értékelése után a NOB közgyűlése hét évvel az olimpia időpontja előtt választott az aspiránsok közül. (Hogy a tagságot hogyan igyekeztek befolyásolni, az egy másik cikk témája. A korrupció gyanúja azonban sok esetben felvetődött a rendezési jog odaítélésénél.)

A 2024-es budapesti olimpia látványterve

Brick Visual

A NOB-ot az kényszerítette változtatásra, hogy az utóbbi időben már lasszóval kellett fogni azokat városokat, amelyek hajlandóak voltak végigmenni a bonyolult és rendkívül költséges jelentkezési procedúrán. Ahogy korábban írtuk: az ellenzők szerint egy olimpiai pályázat beadása nagyjából annyi anyagi haszonnal kecsegtet, mint ha ugyanennyi készpénzt nyilvánosan felgyújtanának, csak az sokkal látványosabb volna.

A 2024-es játékokra vonatkozó budapesti pályázatra például a legóvatosabb becslések szerint is 16 milliárd forint közpénz ment el.

Az új rendszerben az érdeklődők egy kötelezettségvállalás nélküli előkészítő párbeszédbe lépnek be; a főváros és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 2024 novemberében csatlakozott ehhez. A NOB ebben a szakaszban egyszerre több potenciális rendezővel is tárgyal, amelyek közül a végrehajtó bizottság választja ki a második, az úgynevezett stratégiai párbeszéd fázisába jutókat. Ezt követi a „célzott párbeszéd”, ahová már csak azok jutnak be, akik közül végül a NOB tagsága kiválasztja a rendezőt.

A magyar illetékesek mindeddig nem sok konkrétumot árultak el a konkrét elképzeléseikről, a legtöbb információt azokból a lapunkhoz eljutott dokumentumokból nyerhettük, amelyek a tervek márciusi és áprilisi állását mutatják. Korábban beszámoltunk már a  versenyhelyszíneket bemutató mestertervről és a lehetséges finanszírozási módokat felvonultató pénzügyi stratégiáról, és bemutattuk, hogy a magyarországi sportlétesítmények jó része túl kicsi ahhoz, hogy helyet adjon a játékok eseményeinek. Legutóbb a nem olimpiaspecifikus, de az esemény megrendezéséhez megvalósítani szükséges fejlesztéseket és azt részleteztük, hogy a szállodai kapacitás is jelentősen elmarad a szükségestől. Alább pedig a riválisok helyzetét mutatjuk be.

Rengeteg fejlesztés és szállodai szoba hiányzik ahhoz, hogy Budapest olimpiarendezésben gondolkodhasson

Közlekedési beruházások sokaságát kellene megheletősen rövid határidővel, jelentős kockázat mellett elvégezni ahhoz, hogy a főváros képes legyen mozgatni az olimpiára érkezők tömegét. Az elszállásolásukról nem is beszélve.

Dél-afrikai Köztársaság

Afrikában még sosem rendeztek olimpiát, de ez most megváltozhat: a Dél-afrikai Köztársaság az Indiai-óceán partján fekvő Durban városával pályázik a házigazdaszerepre. A négymilliós Durban Fokvárossal és Johannesburggal volt versenyben azért, hogy a játékok központja lehessen. Az ottani olimpiai bizottság nem csupán a 2036-os játékokra lő, az is rendben lenne nekik, ha négy évvel később láthatnák vendégül az eseményt.

A város 2015-ben megkapta a nemzetközösségi játékok rendezési jogát, két évvel később azonban megfosztották tőle, mert problémák sokasága jelentkezett. Nem sikerült idejében aláírniuk a rendezésről szóló szerződést, szervezőbizottságot felállítaniuk, fizetési határidőket is elmulasztottak. De a létesítményeikkel sem volt minden rendben.

Az illetékesek egyelőre nem osztottak meg túl sok információt arról, hogyan képzelik el a durbani játékokat, egyelőre azt sem árulták el, mekkora költségvetéssel kalkulálnak. Az viszont bizonyos, hogy központi stadionnak a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra épített, Moses Mabhida néhai politikusról elnevezett, 56 ezres arénát nézték ki. Ahogyan az is, hogy egyes eseményeket más városokban tartanának meg.

Ígéretük szerint a lebonyolítás során elsősorban a már meglévő létesítményeiket használnák, és nem építenének újakat, ha később nem lenne rájuk szükség. Az olimpiarendezéstől pedig – ahogy az már lenni szokott – azt remélik, hogy befektetőket vonz, munkahelyeket teremt és felgyorsítja az infrastruktúra fejlesztését.

A Dél-afrikai Köztársaság eddig egyetlen alkalommal pályázott a rendezésre, akkor a 2004-es játékokat vette célba, amelyet végül Athénban tartottak meg.

Dél-Korea

Az országnak van tapasztalata az olimpiarendezésben – az 1988-as nyárit és a 2018-as télit tartották ott, Szöulban, illetve Phjongcshangban –, de az a kavarás, amely most zajlik a jelentkezésük körül, egyáltalán nem segíti a 2036-os megszerzését.

Az ország olimpiai bizottsága a rendezés iránt érdeklődő Szöul és az Észak-Csolla tartományban található Csondzsu városa közül az utóbbit választotta – jelentős szavazatkülönbséggel –, s hosszú ideig úgy is volt, hogy önálló tervet mutat be NOB-nak novemberben. Időközben azonban világossá vált, hogy a város, illetve a tartomány egymagában nem lenne képes lebonyolítani a játékokat: kevés a szálláshely, nem megfelelő a közlekedés és híján vannak a sportlétesítményeknek is. Kézenfekvő dolognak tűnt, hogy Szöulhoz fordulnak, amelynek vezetése már a házi verseny során is azzal érvelt, hogy – részben a korábban ott tartott játékoknak köszönhetően – készen állnak a versenyhelyszínek. Első körben még arról folytak az egyeztetések, hogy csak néhány sportág versenyeit viszik a nagyjából 200 kilométerre fekvő fővárosba, szeptemberben azonban már azt kezdeményezték, hogy a két helyszín nyújtson be közös terveket a NOB-nak.

Csondzsu városa

Wikimedia Commons

A Korea JoongAng Daily című lap azonban arról számolt be, hogy az ország olimpiai bizottsága arra szólította fel a feleket, ne prezentálják a társrendezésről szóló elképzelést. Erre ugyanis csak a szervezet adhatna engedélyt, a két város közötti, nem hivatalos egyezség pedig nem változtat az általuk tavaly hozott döntésen.

Az új helyzetben a szöuli és észak-csollai illetékeseknek előbb közös rendezési terveket és előzetes megvalósíthatósági tanulmányt kellene készíteniük, azokra jóváhagyást kellene szerezniük a város, illetve a tartomány irányítóitól, meg kellene felelniük az olimpiai bizottság helyszíni ellenőrzésein és annak tagságától is megkapni a hozzájárulást. Az egész folyamat négy-hat hónapot venne igénybe, a NOB azonban már novemberben meghallgatja valamennyi érdeklődő terveit.

Ráadásul úgy tűnik, hogy Észak-Csolla szeptember közepe óta hanyagolja a saját, önálló rendezési terveit: akkor azt kérte az illetékes minisztériumtól, hogy függessze fel a dokumentumok vizsgálatát, ami azóta sem indult újra. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy Dél-Koreának minimálisra csökkentek az esélyei.

A folyamat során a NOB számos szempontot vizsgál, ezek közül a legfontosabbak:

* a jelentkezők politikai, gazdasági, emberi jogi és biztonsági helyzete;
* a játékok hosszú távú gazdasági, környezeti és szociális hatásai;
* a meglévő létesítmények maximális kihasználása, a sportolók utazási ideje, a fő olimpiai faluban elhelyezett sportolók száma;
* reális finanszírozási előrejelzés a magán- és az állami szféra szerepvállalásával;
* a játékok kormányzati támogatottsága, és a támogatottság mértéke a fő politikai pártok részéről;
* a társadalmi támogatottságot felmérő független közvélemény-kutatás;
* az olimpia lebonyolítására való képesség a korábbi versenyrendezési tapasztalatok, az ország meteorológiai adottságai, a meglévő tömegközlekedési viszonyok, szállás- és energetikai kapacitások szempontjából;
* a paralimpiára vonatkozó vízió, az akadálymentesség állapota;
* a szervezés politikai, jogi és adminisztratív keretrendszere;
* finanszírozási garanciák: a közvetlen állami hozzájárulás (amennyiben van), fedezethiány-garancia; az újonnan épülő (verseny)helyszínek finanszírozása, nyújtott közszolgáltatások.

India

A világ legnépesebb országát sport-szuperhatalommá tennék annak vezetői, az olimpiát pedig az odavezető út egyik fontos lépcsőfokának tartják. Ennek megfelelően már 2024 októberében hivatalosan jelezték a rendezési szándékukat.

A játékok ottani központja Gudzsarat állam legnagyobb városa, a több mint 5,5 millió lakosú Ahmedábád lenne. Ugyanott tartják a 2030-as nemzetközösségi játékokat is, ám hogy annak rendezésével hogyan boldogulnak, már nem lesz mérvadó, hiszen a NOB egy évvel korábban határoz majd a 2036-os olimpia helyszínéről.

Az addig hátralévő időben végrehajtandó infrastrukturális beruházások azonban segíthetik az ügyüket. A tervek szerint Ahmedábádot „sportvárossá” fejlesztenék, ehhez többek között sportpályákat és -csarnokokat, egy vizessportközpontot és teniszstadiont is építenek a 132 ezer fős befogadóképességű, Narendra Modi miniszterelnökről elnevezett krikettstadion környezetében. Emellett jelentős összegeket fordítanak a mobilitás fejlesztésére is, az ígéretek szerint különös figyelmet fordítva a fenntarthatóságra.

Az ahmedábádi Narendra Modi Stadion közelében krikettező gyerekek

AFP / Shammi Mehra

A NOB bejelentésének másnapján Mansukh Mandaviya sportminiszter máris bemutatta, milyen vízióra épülnek a terveik. A mottójuk az lett: „emelkedjünk fel együtt”. A probléma ezzel csak annyi, hogy 2021 óta ugyanez a jelmondata a Japán Olimpiai Bizottságnak, ám ez az indiaiakat nem zavarja különösebben, kitartanak mellette.

Az illetékesek tavaly egy 3,8–7,1 millió eurós költségvetésű esemény tervét prezentálták már a NOB-nak, amely három problémás területet jelölt meg:

• az Indiai Olimpiai Bizottságon belüli vezetési problémákat (ezek a régóta húzódó ügyek olyan súlyosak, hogy a NOB 2022-ben még azzal is megfenyegette a szervezetet, hogy kizárja a párizsi játékokról, ahol így egyáltalán nem indulhattak volna indiai sportolók);
• a tiltott teljesítményfokozó szerek széles körű használatát a sportban (a sportminiszter éppen a múlt héten jelentette be, hogy a tiltott szerek forgalmazását bűncselekménnyé nyilvánítanák a probléma kezelésének részeként);
• az indiai sportolók gyenge eredményeit a játékokon.

Mások szerint az ottani nagyvárosokra jellemző rossz levegőminőség is rontja India esélyeit.

A főváros, Új-Delhi már háromszor rendezett nemzetközösségi játékokat, 1951 után 1982-ben, majd legutóbb 2010-ben. Ez utóbbi különösen problémásra sikerült. A költségvetését 270 millió dollárra tervezték, végül azonban 4,1 milliárd (!) dollárt költöttek rá, miközben csupán 38 millió dollár bevételt hozott. Virágzott a korrupció, az utólagos ellenőrzések során manipulált közbeszerzések és túlárazott szerződések sokaságát tárta fel. Az építkezések nehézkesen és lassan haladtak, a létesítmények még a megnyitó idejére sem készültek el teljesen. A lőtér épületét a heves esőzések rongálták meg, a vizes sportok komplexuma beázott. Alig két héttel az esemény kezdete előtt összeomlott egy gyalogos híd a központi stadion közelében, a balesetben 27 ember sérült meg. Ráadásul jelentősen megszaporodtak a Dengue-lázas esetek is. Az elmúlt időszakban azonban több tucat nemzetközi sportesemény bonyolított le komolyabb problémák nélkül az ország – igaz, nem ekkora volumenűeket.

Az indiai jelentkezés mögött nem kérdés, hogy van-e kormányzati támogatás. Modi szerint az ország komoly esélyese a rendezésért folyó versengésnek, és a nyáron azt is bejelentette, hogy olyan fiatalok felkutatásába kezdenek, akik otthon szerezhetnek majd érmeket a hazájuknak. Az 5–15 éves fiatalok speciális körülmények között edzhetnek majd, hogy „világklasszis sportolókká váljanak”.

Katar

Katar az első közel-keleti ország akar lenni, amely olimpiát rendez, s ezt tavaly júliusban hivatalosan be is jelentette.

A 2022-es foci-vb házigazdája – amely sikertelenül pályázott a 2016-os és a 2020-as játékokra – azzal igyekszik kitűnni a többi érdeklődő közül, hogy állítólag már most rendelkezik a lebonyolításhoz szükséges létesítmények nagyjából 95 százalékával és olyan fejlett közlekedési infrastruktúrával, amely zökkenőmentessé tenné a játékokra érkezők mozgását az egymáshoz egyébként is közel eső helyszínek között.

A tapasztalataikkal is elbüszkélkednek: az elmúlt néhány évben rendeztek többek között Ázsia-játékokat és vizes-vb-t is, ott lesz a jövő évi kosárlabda-vb, 2030-ban pedig az Ázsia-játékok újabb kiadása.

Férfi toronyugrás a dohai vizes világbajnokságon

MTI / Ali Haider

Az ország esélyeit a leginkább az rontja, hogy a rendkívül meleg nyarak miatt a játékokat ott csak télen lehetne megrendezni. Az is fontos szempont lehet a NOB számára, hogy 2036-ig él a szerződése az amerikai NBC csatornával az olimpiák közvetítésére – márpedig ez a bevételeinek egyik legjelentősebb forrása. Nehéz elképzelni, hogy az amerikai közönség által kifejezetten kedvelt sportesemény egy olyan időszakra essen, amikor az NBC elsősorban az amerikaifutball-liga, az NFL meccseit sugározza.

A katariak nem győzik hangsúlyozni, hogy az olimpia számukra nem csupán a sportról, hanem annak embereket és kultúrákat egyesítő erejéről is szól, amely „kommunikációs hidakat épít, elősegíti a népek közötti kölcsönös megértést, támogatja a béke és a közeledés értékeit”. Mindez azonban akkor kerül kontextusba, ha felidézzük: a foci-vb odaítélésében vélhetően jelentős szerepe volt a korrupciónak, a stadionok felépítéséhez szerződtetett vendégmunkások pedig gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztak az országban, amibe a becslések szerint több mint hatezren bele is haltak. Katar az emberi jogok és a demokratikus normák terén sem túl erős: a nők az élet számos területén férfiak felügyeletére vannak utalva, a vallási és szexuális kisebbségek pedig állandó üldöztetés alatt állnak.

A folyamat időrendje

2026. október 31.: Az érdeklődés bejelentésének határideje.
2026. november: Az érdeklődő felek virtuálisan prezentálják a terveiket a NOB illetékes bizottságának.
2027 márciusáig a NOB megvalósíthatósági tanulmányt állít össze a megadott szempontok alapján az egyes érdeklődőkre vonatkozóan.
2027 márciusa: A NOB a meghívott érdeklődő felekkel megkezdi a stratégiai párbeszédet. Ennek során az érdeklődők részletes megválaszolják a NOB kérdőívét és benyújtják az alapvető jogi és pénzügyi garanciákat.
2028. december: A NOB megnyitja a célzott tárgyalási szakaszt egy vagy több preferált házigazdával. Ennek folyamán már valamennyi pénzügyi és kormányzati garanciát bekér.
2029 közepe: A NOB tagsága megválasztja a rendezőt.

Németország

Németország negyedszer is olimpia házigazdája lenne, s újra a legutóbbi, 1972-es helyszín, München volna az esemény központja. A várost, amely sikertelenül pályázott a 2018-as és a 2022-es téli játékokra, a Köln központú Rajna-Ruhr régió pályázatát győzte le: a Német Olimpiai Bizottság 91:50 arányban támogatta.

Kezdetben Hamburg és Berlin is kandidált, ám végül mindkettő visszalépett. Hamburg projektjét a májusi népszavazáson utasították el, Berlin pedig két nappal a Német Olimpiai Bizottság Münchent támogató döntése előtt szállt ki azt követően, hogy az olimpiarendezést elutasító Baloldali Párt (Die Linke) végzett az élen az ottani tartományi választáson.

A müncheni lakosokat is megszavaztatták az ügyben még tavaly októberben; kétharmaduk támogatta a 2036-os, 2040-es vagy 2044-es játékokra vonatkozó terveket.

A müncheni olimpiát támogatók gyűlése 2026. augusztus 26-án

AFP / DPA / Sven Hoppe

Kétségtelen, hogy a legtöbb információt mostanáig az itteni illetékesek osztottak meg a nagyközönséggel. A terveik jelentős részét egy informatív honlapon tették közzé, amelyen többek között a víziójukról, a versenyhelyszínekről és a rendezéshez szükséges fejlesztésekről is olvasni lehet.

Az ajánlatuk nagy előnye, hogy – mint írják – a létesítmények 90 százaléka egy nem egészen 30 kilométer átmérőjű körön belül fekszik. Ráadásul egy olyan városban, amelynek a közlekedése, a szálláshely-ellátottsága és a tapasztalata is megvan egy ilyen méretű esemény megrendezéséhez.

Amit az oldal nem tartalmaz, az a lehetséges költségvetés.

Két történelmi esemény árnyékolja be a müncheniek reményeit. Az egyik, hogy Berlin éppen 1936-ban adott otthont a náci rezsim nyári olimpiájának, s Frank-Walter Steinmeier korábban úgy nyilatkozott, jobbnak látná, ha nem éppen ennek századik évfordulóján fogadnák újra az olimpikonokat. A másik, hogy az 1972-es volt az olimpiák történetének legtragikusabbja: a müncheni olimpiai faluba palesztin terroristák törtek be és ejtettek túszul tizenegy izraeli sportolót. A közel 24 órán át zajló drámai eseménysorozat végén az összes izraeli és a nyolc terrorista közül öt meghalt.

Törökország

A törökök nem hajlandók feladni: Isztambul a 2000-es, a 2004-es, a 2008-as, a 2012-es és a 2020-as után a 2036-os olimpia rendezési jogát is megpróbálja megszerezni. Legközelebb a pályázati sikerhez 2013-ban jártak, de Tokió mögött másodikok lettek a 2020-ért folyó versenyben. Az ország parlamentje 1992-ben törvényt is elfogadott, amely kimondja, hogy az olimpiát Törökországba vinni „nemzeti prioritás”, és meghatározza a rendezés szervezési, pénzügyi, jogi és ellenőrzési keretrendszerét.

Az aktuális pályázati bizottság már 2021-ben megalakult, a terv kormányzati támogatottságáról pedig sokat elárul az is, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök és a török sportminiszter már 2023 tavaszán – zárt ajtók mögött – találkozott a NOB akkori elnökével, Thomas Bachhal, hogy a pályázatról egyeztessenek. Az akkori beszámolók szerint Erdogan azt az üzenetet igyekezett átadni, hogy a játékok lebonyolításához szükséges létesítmények többsége már megvan, csak néhányat szükséges még megépíteni.

Ekrem Imamoglu, Isztambul polgármestere bejelenteti, hogy Törökország legnagyobb városa szeretné megrendezni a 2036-os olimpiai játékokat

AFP / Ozan Kose

A konkrét tervekről nem sok információt találni, de az illetékesek nem győzik hangsúlyozni, hogy Törökország és Isztambul számos nemzetközi verseny házigazdája volt – ráadásul jövőre Európa-játékokat, 2032-ben pedig Olaszországgal közösen foci-Eb-t is rendez –, így megvan a megfelelő szervezési tapasztalata, a közlekedési rendszere és a turisztikai kapacitásai képesek lennének kezelni a játékokra érkezők rohamát és a leendő olimpiai falu is elkészült már.

A 2020-as játékokra szóló pályázatát Isztambul arra építette, hogy a város, amely Európa és Ázsia határán fekszik, hídként köti össze nemcsak a kontinenseket, de a kultúrákat is. Ha végre megkapná a rendezés jogát, az első olyan rendező lenne, ahol a lakosság többsége muszlim.

Rontja viszont Isztambul esélyeit a tény, hogy bár Ekrem Imamoglu polgármester és Erdoganék is támogatják a rendezést, a két politikus közötti konfliktus rendkívül súlyos. Imamoglut tavaly márciusban helyezték letartóztatásba korrupció gyanújával, később a török ügyészség összesen 2352 év börtönbüntetést kért rá többek között bűnszervezet működtetése, vesztegetés, csalás, közbeszerzések manipulálása és kémkedés miatt. Imamoglu az összes felhozott vádat tagadja, szerinte csupán átlátszó módon meg akarják akadályozni őt abban, hogy elinduljon a következő elnökválasztáson Erdogan kihívójaként. Távollétében a várost Nuri Aslan vezeti.

Fotó: AFP / Leon Neal