Már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás – mondta a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság pénteki ülésén Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa, akinek hivatala vizsgálatot folytatott és jelentést is készített az üggyel kapcsolatban.

Szabó Máté hivatala a gyermekotthon munkatársainak bejelentése alapján indított vizsgálatot 2012-ben. A volt ombudsman erről azt mondta, nemcsak a bántalmazás volt egyértelműen megállapítható, hanem az is, hogy az intézmény vezetői megpróbálják eltussolni a dolgot, hallgatásra bírva a bent lakó gyermekeket és a munkatársakat.

Később kérdésre egyértelművé tette, hogy nem csak az ombudsman hivatala, a hatóságok is pontosan tudtak a gyermekotthonban zajló bántalmazásokról, hiszen ők a hatóságok anyagaiból dolgoztak.

Az alapvető jogok volt biztosa azt is jelezte, hogy vizsgálatuk nem a tényállásra vonatkozott, hanem arra, hogy az ügyben eljáró hatóságok, így a rendőrség és az ügyészség megfelelő módon bánt-e a gyerekekkel az általuk 2011-ben indított nyomozás során.

A hatóság hozzáállásáról elmondta, hogy „nagyjából megfelelő módon” bántak a gyerekekkel, ugyanakkor azt a jelentésben is kiemelték, hogy bizonyos különleges meghallgatási módszereket alkalmazhattak volna, de „ezektől akkor eltekintettek”.

Hangsúlyozta, hogy emiatt a jelentés nem állapított meg visszásságot – hiszen az a hatósági viselkedésre irányult –, ugyanakkor a szexuális abúzus tényállását rögzítette. Úgy folytatta, hogy ez „önmagában felháborító volt”, de akkor az ombudsmani intézménynek nem feladata ebben tovább lépni, illetve akkor ők a hatósági iratokból azt látták, hogy még nem fejeződtek be a rendőrségi és az ügyészségi vizsgálatok.

Elmondta azt is, hogy még 2017-ben is volt ombudsmani vizsgálat, de erről ő már nem tud beszámolni, mivel 2013-ban lejárt a mandátuma. „Addig ez volt a helyzet, kvázi utánkövetésre nem volt lehetőség, ezzel a dolgot lezártuk, az intézményeket értesítettük, tehát nyoma volt, széles hatósági körben volt ez kommunikálva.”

„Összeségében azt lehet elmondani, hogy az ilyen jellegű intézményekben a visszaélések valószínüleg folyamatosan zajlanak, időről időre, valamilyen oknál fogva nyilvánossá válnak, főleg, ha a média érdeklődik irántuk” – fogalmazott Szabó.

Nagyon jó lenne, ha ezeknek az intézményeknek a kultúrája nem olyan lenne, hogy a vezető autoriter módon minden megengedhet magának és retorziókat alkalmazhat az ott lévőkkel, mind a munkatársakkal, mind a gyerekekkel szemben. De hát ettől messze vagyunk, tulajdonképpen az összes ilyen zárt intézmény, tehát a büntetés-végrehajtás, rendőrségi fogda, idősotthon, szociális otthon, ezekben mind előfordulhatnak hasonló dolgok, és sajnos elő is fordulnak

– mondta a korábbi biztos.

Szabó Máté nyilatkozata után a bizottsági tagok is kérdezhették. Többször előkerült az a kérdés, hogy miért nem tett feljelentést az ombudsman, ha nyilvánvalók voltak számára a visszaélések és az eltussolási kísérletek. Erre Szabó minden alkalommal úgy válaszolt, hogy ők a hatóságok anyagai alapján vizsgálták, hogy a gyermekek jogai az eljárás során sérültek-e. Itt nem találtak jelentős visszásságot, a többi tényállással kapcsolatban pedig már nem volt további kötelességük, hiszen a hatósági anyagokból úgy tűnt: zajlik a nyomozás.

Az, hogy a hatóságok, hogyan működtek, egy érdekes kérdés, de egy bizonyos ponton megtörtént a vádemelés és a megfelelő szabadságvesztés büntetések is

– fogalmazott Szabó.

Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóját pedofíliáért ítélték 2019-ben jogerősen 8 év fegyházbüntetésre, idén áprilisban szabadult. Vásárhelyi János ügyében egy másik ítélet is született. 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönre azért, mert helyettesével, Kónya Endrével igyekezett eltussolni a szexuális bűnelkövetést.

Kónya Endre volt az, akinek Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 április 27-én kegyelmet adott. Az erről szóló határozatot 2024. februárjának elején vette észre Fülöp Botond ügyvéd, aki ekkor Vidéki Prókátorként lett ismert. A hír hatalmas botrányt kavart, rövid távon Novák Katalin és Varga Judit igazságügyi miniszter lemondásához vezet, de sokan a Tisza Párt 2026-os választási győzelmét is (legalább részben) az elnöki kegyelem napvilágra kerülésének tudják be.

Kónya Endre ellen egyébként később újabb eljárás indult, 2024 márciusában a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból nyomozást rendelt el az RTL Házon kívül című műsorában sugárzott riportja után, amelyben Kónya Endre egy korábban molesztált áldozatot próbált arra rávenni, hogy módosítsa a korábban tett vallomását. Kónyát májusban előállították, de kihallgatása után nem sokkal szabadon távozhatott. Kihallgatásán állítólag arról beszélt, ő csak segíteni akart.

Kónya Endre azt állítja, csak segíteni akart, amikor megpróbálta rávenni az egyik bicskei áldozatot, hogy módosítsa vallomását

Hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt jelenleg is folyik a nyomozás a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese ellen.

Source: HVG · HVG, MTI

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira