A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is. Az amerikai elnöknek tulajdonított politikai ösztön már-már mitikus erőként volt jelen éveken át a közéletben. A félidős választások után a republikánusoknak nemcsak a vereséget kell feldolgoznunk, hanem azt a tényt is, hogy a király meztelen.

Donald Trump
© Brendan SMIALOWSKI / AFP

Akár a legnagyobb hülyeséget is mondhatnám, ti mégis tapsolnátok nekem

– mondta Donald Trump október 11-én Tennessee-ben egy választási gyűlésen MAGA-rajongóktól körülvéve, akik azonnal meg is tapsolták. Ez a költői képpé merevedett jelenet tulajdonképpen az esszenciája az amerikai elnök politikai sikerének: hülyeségeket beszélt, és az emberek tapsoltak neki. És rá szavaztak.

Ez a furcsa politikai szimbiózis Trump és a Trump-szavazók között nehezen magyarázható politikai fejtörő volt, a félidei választások után viszont ki lehet jelenteni, hogy a Trumpot a szavazóival összekötő szálak egyik legerősebbike elszakadt: az elnök elvesztette a varázsát. Mindkét politikai oldalon rengeteg következtetést le lehet vonni a demokraták győzelméből és a republikánusok vereségéből, de a trumpizmust létrehozó és fenntartó egyik legfontosabb tényező már nem tényező többé:

Trump nem ura a szavazóknak.

Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában

Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata politikusok írtak történelmet, és a közvélemény-kutatások alábecsülték a győzelmüket, illetve a republikánusok vereségét. Elemzés a választásokról.

Hozzászólások

Source: HVG · Vándor Éva

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira