A félidős választások mellett egy másik szavazást is tartottak az Egyesült Államokban. Ezzel egyidőben több amerikai megyében is arról voksolhattak a helyiek, hogy támogatják-e az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket. A válasz egyértelmű volt: nem.
A Tom's Hardware beszámolója szerint 33, az adatközpontok létesítését korlátozó kezdeményezést már megszavaztak az amerikaiak, további hat kérdés esetében pedig szintén az igenek vezetnek.
A lap szerint az észak-dakotai Harwoodban – ahol egy, az ipari projektekre, köztük az adatközpontokra vonatkozó szigorúbb ellenőrzést javasoltak – szavazásra bocsátott indítvány ugyanakkor elbukott, további öt esetben pedig még nem ismert a voksolás eredménye.
Ez egy igen komoly kudarc a Trump-adminisztráció számára. Az amerikai elnök korábban többször is kijelentette, az AI fejlesztése mellett áll. Az eredmény ugyanakkor nem meglepő: az elmúlt időszakban már napvilágot látott egy elemzés, ami azt mutatja, hogy az amerikaiak jelentős többsége elutasító az adatközpontokkal szemben.
Megnézték az amerikaiak véleményét az adatközpontokról, az eredmény egészen brutális
417 önkormányzati meghallgatás 10 202 felszólalását elemezte egy amerikai cég, hogy kiderüljön, mit gondolhatnak az amerikaiak az adatközpontokról.
A most szavazásra bocsátott kérdések igen változatosak: az adatközpontok teljes és végleges betiltásától kezdve a moratóriumokon és időszakos korlátozásokon át a méret vagy energiafogyasztás alapján meghatározott korlátok is szerepelnek a referendumokban.
Eközben a félidős választások során több település polgármesterét, valamint a városi tanácsok tagjait is leváltották, mert azok támogatták az adatközpontok betiltását.
Annak ellenére, hogy az MI-adatközpontokkal szemben elsöprő az ellenállás, nem egyértelmű, hogy ez hatással lesz-e a már folyamatban lévő projektekre. Az Egyesült Államokban eddig több mint 300 tiltást adtak ki, ám csak három (összesen 2,3 GW kapacitású) beruházás csúszott emiatt. Eközben 2027-ig várhatóan 38 GW-nyi beruházás kezdi meg működését.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- Technology
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira