Az áldozatok és hozzátartozóik bocsánatát kéri a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azon katolikus egyházhoz tartozók nevében, akik együttműködtek a pártállammal – írja az MKPK szerdai közleményében.

A harminchat évig elzárt ügynökakták szerdai nyilvánosságra hozatala után sorban szólaltak meg olyanok, akiknek a neve valamilyen formában előkerül az iratokban.

Az iratokban több, a katolikus egyházhoz köthető személy neve is felbukkant, ennek kapcsán jelentetett meg egy közleményt a Székely János szombathelyi megyéspüspök vezette konferencia.

„A nyilvánosságra került listán egyházhoz tartozó személyek is szerepelnek. Fontos azonban, hogy ne tévesszük szem elől az összképet. A kommunista diktatúra kiépítése során több mint 100 papot és szerzetest öltek meg, és mintegy 2000 került börtönbe vagy kényszerlakhelyre. A szerzetesrendek nagy részének működését betiltották, kb. 11.500 szerzetest tettek az utcára, az egyházi alapítású közösséget, ifjúsági mozgalmakat, kulturális egyesületeket betiltották, az egyházi iskolák nagy részét államosították. Az egyházak voltak a diktatúra kiemelt célpontjai. A most nyilvánosságra hozott dokumentumokban szereplő egyházhoz tartozó személyek nevei mögött nagyon sokféle történet van. Voltak közöttük olyanok, akik valóban együttműködtek a pártállammal, és a közösség tagjairól és másokról bizalmas információkat juttattak el a számára.

Az ő nevükben kérjük az áldozatok és hozzátartozóik bocsánatát.

A szervezet kéri, hogy senkinek a tettei miatt ne alkossanak elhamarkodott véleményt, amíg nem ismerhető a történet minden részlete, valamint kiemelik, hogy számukra a múlt sebeire az igaz megoldás a beismerés, a megbocsátás és az irgalom.

Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat

Mennyi ügynöke volt a Kádár-korszak állambiztonságának? Hol találkoztak a tartótisztjeikkel? Hogyan rangsorolta az informátorait a rendszer? Mennyire gyakran próbáltak zsarolással beszervezni embereket? Milyen társadalmi hátterük, iskolai végzettségük volt az ügynököknek? Tényleg tilos volt párttagot beszervezni? Többek között ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg a korszak kutatóinak segítségével.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira