Miután kiderült, az adóhivatal vizsgálatot indított a több mint hétmilliárd forintnyi közpénzből készített Most vagy soha! című Petőfi-film miatt, a film kreatív producere és egyik forgatókönyvírója, Rákay Philip a HVG-nek küldött közleményében jelentette ki: „A leghatározottabban visszautasítok ezért minden olyan állítást vagy sugalmazást, amely személyes felelősséget tulajdonít nekem a vizsgált állami támogatás felhasználásával kapcsolatban”.
Rákay Philip a HVG-nek küldött közleményben reagált a Petőfi-film miatt indított NAV-os vizsgálatra
Rákay közölte, hogy a filmmel kapcsolatos gyártási produceri feladatokat nem ő látta el, az ezért felelős cégben pedig semmilyen szerepet nem töltött be.
Hozzátette, a gyártási feladatokhoz nem volt köze, azt a Pilvax Film Korlátolt Felelősségű Társaság pályázta meg, amely cégben ő semmilyen szerepet nem töltött be. Ennek következtében az állami támogatás felhasználásáról született döntésekben sem vehetett részt.
Az Index ugyanakkor közérdekű adatigényléssel kikérte a film produceri szerződését, amelyet a produkció Rákay Philip cégével, a Norton Consulting Zrt.-vel kötött. A cégben Rákay az egyetlen részvényes. Rákay feladatai a szerződés szerint a következők voltak:
- Közreműködik a finanszírozás előteremtésében, kapcsolatot tart a támogatókkal.
- Részt vesz a gyártáshoz szükséges anyagi eszközök megszerzésében (bankhitel, szponzorok, koprodukciós partnerek).
- Feladata a film forgatás előtti előkészítése, forgatása, utómunkái alatt felmerülő művészeti, szervezési feladatok megoldása.
- Továbbá a forgatási helyszínek keresése, szervezése, részt vesz a helyszínek és a szereposztás meghatározásában, illetve kialakításában, ennek során érvényesítenie kell a művészi, valamint gazdasági szempontokat.
- Szerződésben vállalt feladata a felvételi munkálatok, stúdiómunkálatok, utómunkálatok ellenőrzése, felügyelete, az egész gyártás és forgalmazás tekintetében felkutatja a leggazdaságosabb megoldásokat és elősegíti, hogy a rendező és a gyártásvezető a film elfogadott költségvetését betarthassa.
- Folyamatosan ellenőrzi a film költségfelhasználását, és erről a Filmelőállítót tájékoztatja.
- Közreműködik a film promóciójában, forgalmazásában, értékesítési feladatokat lát el.
Mindebből kiderül tehát, Rákaynak a közleményével ellentétben feladata volt a finanszírozás előteremtésében való közreműködés, a Most vagy soha! költségfelhasználásának folyamatos ellenőrzése és az erről való tájékoztatás.
A dokumentumból kiderül, hogy cégét, a Norton Consulting Zrt.-t 49 millió forint plusz áfa produceri díj illette meg. Ezen felül a film felhasználásából származó nettó bevétel 25 százaléka – a filmelőállító valamennyi költségének, befektetésének és egyéb, produkcióhoz kapcsolódó kiadásának levonása után.
Az Index megkereste Rákay Philipet is az ügyben, aki elmondta:
nem emlékszik sem a saját, sem a producertársai szerződésére,
de épp azért volt több producere a filmnek, hogy megoszthassák a feladatokat, és rá a kreatív feladatok hárultak. Rákay úgy értelmezi a törvényeket: azt kell vizsgálni, hogy abban a projektcégben volt-e hivatalos szerepe, amelynek egyébként az NFI-vel, a Nemzeti Filmirodával, a NAV-val vagy az egyéb könyvvizsgáló cégekkel szemben napi szintű elszámolási kötelezettsége volt, és erre nemleges a válasza.
Az ügyben október 20-án házkutatást is tartott a NAV.
Házkutatást tartott a NAV a Rákay-féle Petőfi-film miatt a filmintézetnél
A Nemzeti Filmintézet fővárosi és fóti telephelyére is kiszálltak a NAV nyomozói.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira