Elég lenne kicserélni az étkezéshez használt sót ahhoz, hogy az ember egészségesebb legyen – állapították meg amerikai és ausztrál kutatók. A Nature Health című tudományos lapban közzétett publikáció szerint különböző forgatókönyvek alapján számolták ki a szakemberek, mi történne, ha a hagyományos asztali sót egy alacsonyabb nátriumtartalmú, káliumot is tartalmazó változatra cserélnék le.
Becsléseik szerint ezzel évente világszerte akár hárommillió, szív- és érrendszeri, illetve krónikus vesebetegség okozta halálesetet lehetne megelőzni. Mint a Gizmodo megjegyzi: számos egészségügyi szervezet szorgalmazza a káliummal dúsított só széles körű bevezetését, rámutatva arra, hogy a túlzott nátriumbevitel ismert egészségügyi kockázatokkal jár.
A túl sok nátrium rendszeres fogyasztása növelheti a magas vérnyomás és egyéb szív- és érrendszeri problémák – köztük a szívelégtelenség – kialakulásának kockázatát. Az igazán nagy probléma az, hogy ha az ember több sót fogyaszt a kelleténél, márpedig ebbe nagyon könnyű beleszaladni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) naponta legfeljebb 5 gramm konyhasó fogyasztását javasolja felnőttek számára, ami nagyjából 2 gramm nátriumot tartalmaz. Ennél magasabb sóbevitel már egészségügyi kockázattal jár.
A legnagyobb gond az, hogy gyakorlatilag minden élelmiszerben van só, így egy nap alatt az ajánlott értéknél jóval többet fogyaszthat el az ember úgy, hogy fel sem tűnik neki.
Szereti a sós ételeket? Figyeljen erre, a szíve egészsége múlhat rajta
Egy friss kutatás szerint jelentősen növelheti a szívproblémák kockázatát a túlzott sófogyasztás, de van egy jó hír is.
A csökkentett sótartalmú ételeket azonban nem szívesen választják a vásárlók, így marad az a megoldás, hogy más stratégia mentén kellene csökkenteni az emberek sóbevitelét. Ennek alternatívája lehet a káliummal dúsított só használata.
A WHO javaslata szerint az asztali sót 25 százalékban nátriumot tartalmazó változatra kellene lecserélni. A kutatók azt vizsgálták, milyen hatása lenne egy ilyen váltásnak.
Ennek kiszámítására öt különböző forgatókönyvet vázoltak fel. A legkisebb horderejű változás csupán annyit jelentene, hogy a magas vérnyomásban szenvedők kezelést kapnak, és saját elhatározásukból cserélik le az általuk használt sót. A legátfogóbb forgatókönyv pedig az élelmiszerellátásban található összes asztali sót egy olyan keverékre cserélné, amely 25 százalékban tartalmaz káliumot.
Ha ez utóbbi valósulna meg, akkor a számítások szerint évente 2,96 millió halálesetet, valamint 10,17 millió új szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megelőzni. Ugyanakkor még a legalapvetőbb változás esetén is évente 500 millióval csökkenhetne a halálozások száma.
A kutatók két dologra hívták fel a figyelmet. Egyfelől arra, hogy a fenti számok csupán becslések, másfelől pedig arra, hogy a túlzott káliumbevitel is komoly egészségügyi problémák kialakulásához vezethet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- Technology
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira